7óra7

Miért vagyok itt?
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

Miért vagyok itt?

2013. 12. 10. | 7óra7

Bűn és bűnhődés (egynézős előadás) - Király Dániel, Szilágyi Csenge, Bach Kata, Fekete Ádám, Gyöngy Zsuzsa

Siet az ember, ott lenni negyedórával a kezdés előtt, hiszen alapesetben nem baj, ha egy néző otthon marad, jelen esetben azonban a néző hiánya az előadás elmaradását okozhatja. És tényleg nem tudom, mi vár, nincs elvárás, tiszta lap van, meg persze a morfondírozás, hogy miért annyira fontos az egynézősség.

Amikor benn vagyok, tíz perc sem kell ahhoz, hogy felfogjam, mi a szabályrendszer. És azt is, hogy ez tényleg egynézős. Nem is pontos a néző: itt én vagyok a főszereplő. Sőt, a gyilkos maga. És ez nem poénlelövés, benne van a szinopszisban, de a Bűn és bűnhődés nem krimi, hanem sokkal inkább utazás egy dosztojevszkiji világba, ami az elején inkább kafkainak tűnik, de szépen összeúszik a kettő, mutatva, hogy realizmus és abszurd megfér egymás mellett. Ahogy a nevetés és az összeszoruló gyomor is. Mert nem lehet nem röhögni Király Dániel és Fekete Ádám az ismerős szituációt elrajzoló hivatalnoki bénázásán, és nem lehet nem keserűen nézni Szilágyi Csenge visszafojtott anyai reakcióit. Nem lehet elég figyelmesnek lenni Fehér László logikusan építkező nyomozói szerepjáték-rendszerét illetően, nem lehet eléggé távol tartanom magam Bárnai Péter elszántan zavaros szemű kalandorjától, és nem tudom megóvni magam, hogy belefeledkezzek a Kurta Niké szemében játszó ösztönös félelembe. A háttérben a társas és szexuális kielégítetlenség, a magány, a komplexusok atmoszférazaja dübörög (a hangkulissza Dargay Marcell munkája). (Nem véletlenül nem kötök szerepeket a színészekhez: hulljon le a lepel az előadáson.)

Bűn és bűnhődés (egynézős előadás) - Király Dániel, Fekete Ádám

Egy ponton túl elvesztem az idő- és térérzékelésemet. Kissé furcsa, amikor magamat látom viszont egy képen, aztán még furcsább, amikor egy jó idő múlva kilépve a szerepemből hirtelen Hegymegi Máté játszik engem (aki korábban is segít játszani). A játék az énnel, a szereppel, a nézőponttal a legerősebb oldala az előadásnak, hiszen végig gondolkodom, mi a jó taktika. Akkor szólalok meg, amikor direktben kérnek erre, aztán máskor akkor sem, de később egy jelzésre megint pozitívan reagálok. Lehetne intenzívebb a részvételem a dologban? Hogy alakulna akkor? Fogjam vissza a külső, nézői reakciómat? Hogy ne lássák? Hiszen a szerep nem viselkedhet úgy, mint egy néző – és én mégis csak nézésre szerződtem. Úgyhogy reagálok. Pontosan tudják úgy kezelni, ahogy kell.

Bűn és bűnhődés (egynézős előadás) - Fehér László

Mindezek ellenére, mondom, tíz perc, és biztonságban érzem magam. Mert kellek nekik a játékhoz, nekem meg szükségem van arra, hogy belemenjek ebbe a végtelenül intim dologba. Megérintenek és én is megérintem őket, ha arról van szó. És nincs semmi baj, nem sérül az intim szféra, mert játszunk. Azt hiszem, valami fontosat mondanak ki magukból: ahogy a világot látják. Dosztojevszkij az apropó erre, és jól kezelik: érthető és működő az egész rendszer, követhető a történet is, de nem az a lényeg, hanem a bűn, az eredendő és a világ, ami körülvesz. A bűn a kezdés pillanata előtt elkövettetett, tehát ártatlanul és bűntelenül ülünk a gyilkos szerepébe. Nem ismeretlen helyzet.

Nem akarok semmi poént lelőni, nem akarom a számtalan képi, szituatív és szövegi idézetet – a klasszikustól a popkultúráig, festménytől a filmig – elemezni, még megfejteni sem. Hagyom, hogy hasson az, ami teljesen zsigeri. És van benne hatásvadászat és van közhely, blöff meg giccs is jócskán, de iszonyat jól működik a kevercs. Mert mindvégig ígéri és jelzi a színházat (a szerepjáték hangsúlyozottan), és az ígéretet mindig be is tartja. Mert a forma bontása csak külsőség, a tartalom frissessége, végiggondoltsága, logikája és közölni vágyása ingerlően erőteljes. A stílusok (és műfajok) különbözőségének egymásra építettsége egészet ad ki. Nem egy-egy teljesítmény kivételes, hanem annak igazolása, hogy a pozitív energiák nem csupán összeadódnak, hanem megszorozzák egymást. És, nem mellékesen, élővé teszik a klasszikusból kiolvasható, mának szóló kérdéseket. Méghozzá elég intenzíven élővé.

Bűn és bűnhődés (egynézős előadás) - Hegymegi Máté, Bach Kata

Nem mondom, számtalan kép zakatol a fejemben most, egy nappal az előadás után is. Ahogy néznek a szemembe a furcsa alakok, ahogy hangnemet vált a nyomozó, amilyen megszeppent a lány, amilyen szégyen éri a családot, ahogyan a részeg próbál életet játszani magának nekem, ahogy a csalódások életlánccá és összekötő kapoccsá, közös nevezővé válnak. Ezekkel a képekkel, úgy tűnik, dolgom van. Használom hát, amit kaptam – van közös nevező a történetünkben. Raszkolnyikovnak, Szvidrigajlovnak, Szonyának, Porfirijnek (stb.), Dosztojevszkijnek, a dramaturgoknak: Fekete Ádámnak és Khaled-Abdo Szaidának, a rendező Fehér Balázs Benőnek, valamennyi játszónak (az említetteken kívül: Bach Kata, Bán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Rada Bálint), meg nekem. Tényleg van.

p{font-size:11px}.

Olyan az egész, mint amikor Cooper ügynök a vörös szobában ül, a valós életének szereplői kifordított lelkülete közepette. Nem tudja, mióta van ott, és nem tudja, mi lesz a vége. A teljes sötétségben csak visszafojtott szuszogást hallani. A székből nem állhatok fel a játék végéig, ezt bizonyosan tudom. A végén a kérdés, hogy miért vagyok itt, jogos. De amikor kimegyek az ajtón a végén, tudok rá válaszolni.

És bármikor elkezdeném elölről.

_(2013. december 6.)_
_(Januártól az egyes előadások egy-egy jegyére licitálni lehet a http://juranyihaz.hu oldalon.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr428005825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.