7óra7

Él a halott
7óra7: (1/10)
Közösség: (0/10)

Él a halott

2014. 01. 01. | 7óra7

Persze, nem láttam a Vidám Színpad akkori előadását, az akkori és a mostani Straub Dezső között, feltételezem, nem nagy a különbség. Mondjuk Gálvölgyi János és Harsányi Gábor között tudhatóan van különbség, szóval mégsem teljes értékű a replika. És tényleg nem, mert ahogy az akkori képeket nézem, Bakó József még díszletet tervezett az 1989-es előadáshoz (gondolom, azt nem kellett utaztatni), a 2013-as változatban már annak csak a torzója van. Igaz, ettől a Westminster Hotel egy alacsony kategóriájú esztéká várójának tűnik, nem egy felsőkategóriás szállónak, bár a szereplők sem a politikai elit tagjainak, hanem skizofréniai kezelésre ácsingózó pácienseknek mutatkoznak. (Megjegyzendő, hogy a rendezőn kívül a színlap egyetlen közreműködő alkotót sem szerepeltet, így eme produkciónak díszlete, jelmeze, zenéje, magyar szövege nem volt, hanem egyszerűen _lett_. Valahonnan. Valaki által. Valahogy.)

Szóval azt akartam írni, hogy nem változott semmi 1989 óta, amikor a Vidám Színpadon bemutatták Ray Cooney Délután a legjobb című könnyen felejthető bohózatát (a nálunk világhírű A miniszter félrelép "előzménydarabját", amelyben a főbb szereplők, a nagytermészetű miniszter és a hülye titkára ugyanazok), és utánanézve látom, hogy változott: rosszabb lett. A Bulvárszínház előadásával nem az a baj, hogy bulvár a darab, vagy hogy a Magyar Televízió archívumának soha ki nem kopó, ám muzeális szakmaiságú vitézei játsszák, hanem hogy nagyon rosszul. Szégyenteljesen rosszul.

Hogy a szégyen kié, az enyém-e, aki lesütöm a szemem, amikor látom oldalazni a színészeket a súgó felé, amikor észlelem, hogy elfelejtett bejönni, amikor feltűnik, hogy végszóképtelen a társaság, vagy azoké-e, akik ezért a teljesítményért pénzt kérnek az emberektől, jó kérdés. Bár nem is kérdés, mert a színpadon tevékenykedők nem látszanak szégyellni magukat, a nézőtéren ülők egy része pedig hangos hahotával kíséri a történéseket. Meg vagyok győződve arról, hogy sokan azon nevetnek, mennyire ciki, amit látnak, de biztosan sokak számára valóban vicces a színpadon látható műsor.

Délután a legjobb - Straub Dezső, Fodor Zsóka

Hogy miért nem esik a nézhető kategóriába _sem_ az előadás? Egyrészt a gátlástalanság miatt, amellyel a színészként tevékenykedő iparosok a szituációkat kezelik. Ugyanis nem mindegy, hogy a nézőket belülről vagy kívülről röhögtetik – és a szereplők (elsősorban Harsányi Gábor) nem a darab interpretálásában, hanem az öncélú poénkodásban utaznak. Kivételnek tűnik Fodor Zsóka, akinek még valami elképzelése is van a prűd, erkölcscsősz vénkisasszony munkáspárti képviselőnőről, ám mivel kollégái rendre lemaradnak a végszóval, ő is képtelen rendes munkát végezni. (És tényleg nem szeretnék beletaposni senki lelkivilágába, de Nyertes Zsuzsa – akinek naivaságától alkatilag idegen a miniszterné szerepe – elképesztő kihívásokkal küzd a mássalhangzók kiejtése terén, mintha egyszerre selypítene és raccsolna, bízom benne, csak valami vis major eredménye, hogy ilyen állapotban színpadra kellett lépnie.)

Délután a legjobb - Fodor Zsóka

Straub Dezső rendezőként tévés kabaréjelenetként és nem színházi előadásként kezeli a darabot, munkássága leginkább a darab közlekedésrendészeti lebonyolításában érhető tetten, ám instrukcióit rendre nem sikerül betartani, ezért jöhet ki meglepetésszerűen a fürdőszobából az, aki korábban kizárta magát az egész szobából. Ilyenkor szokták tanácsolni, hogy ne keressem a logikát az ilyen darabokban, de mivel sajnos a műfaj legfontosabb kelléke a precizitás, kénytelen az ember adni a kicsire is. Vagy legalább a nagyra. Egy kicsit. De a lényeg: ezek a figurák _emberek_. Attól lesz humoros a darab, hogy emberekkel történik meg ez a sok valószínűtlen dolog. Ha a színész lemászik a szerepéről, ráadásul az előadás elejétől a végéig önmagától leválasztva a figurát van jelen, akkor nincs jelen. Akkor nincs mi vele történjen. Akkor nincs alak, karakter, nincs honnan és nincs hová. Minden csak öncél és csak jelenidejű.

Délután a legjobb - Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa

Szóval szórakozni nem lehet ezen az előadáson, kiröhögni lehet, sőt igazából mást nem lehet csinálni. Látom, az előadás végigjárja a magyar művelődési házakat, amelyek ezzel csalogatják a színházi élményre éhes közönséget. Hát, hazudnak: ez nem színház, hanem egy monstre Szeszélyes évszakok-jelenet, a rosszabbul sikerültek közül. Megnyugtató azért, hogy a szünetben nagyobb tömeg távozik az előadásról, szerencsére sokan nem viselik el, hogy a gatyaletolás művészetét minden méltóságtól mentesen celebrálják. Persze: az ízlés nem vitatéma, és tényleg, ami nincs, arról valóban felesleges vitatkozni.

Az 1989-es Vidám Színpad ma halott, ahogy ez az előadás is halott, az első pillanattól az utolsóig. Csak nem vettük még észre.

_(Városmajori Szabadtéri Színpad, 2013. szeptember 7.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr558005749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.