Cikk jelent meg a Délmagyarország napilapban a 7óra7 tavalyi top40-es listájáról Ez jó hír, örülünk neki, köszönet a lapnak. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ennek kapcsán megkérdezték Gyüdi Sándort, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját, aki annak tulajdonította, hogy a szegedi teátrum egy előadása sem szerepel a listában, hogy „a vidéki színházak előadásait a szakkritika nemigen követi, többnyire alkalomszerűen jut el egy-egy kritikus vidékre. Legfeljebb azokra a produkciókra jönnek el, amelyekről eleve lehet tudni, hogy valamilyen értelemben vitára ingerlőek.”
Gyüdi Sándor feltehetően nem követi a 7óra7-et, hiszen akkor tudná, hogy a 7óra7 tudósít a legtöbb vidéki előadásról, korántsem csak a vitára ingerlő produkciókról. Az elmúlt évben – például – a Szegedi Nemzeti Színház 7 előadását néztük meg, ebből 2 opera volt. De igyekszünk látni minden magyarországi kőszínház legalább 1-2 előadását. (És lehetőség szerint persze a független társulatokat és a határon túliakat is. Kétségtelenül van olyan hely is, ahová nem megyünk: ami nem színház.) Persze, amit megnézünk, eleve nem teljes kép (évi 7-800 magyarországi színházi bemutató van, ezt képtelenség mind megnézni), de hogy ne lenne reprezentatív merítés, azt azért nem hinnénk. Hogy nincs a listában opera vagy balett, az igaz – mert nem láttunk olyan színvonalú produkciót, amely a 40 legfontosabba belefért volna.
„Ezek nem a magyar színházi élet valós arányai, hanem a válogatók ízlését, érdeklődését tükrözik” – mondja a direktor, és sorolja, mely színházak hiányoznak. A hiányzók nem véletlenül hiányoznak. Gyüdi Sándor nyilatkozata éppen a kritikai viszonyulást magát zárná ki a rendszerből, ami egy ilyen listának a lényege. De ez nem baj, és egyet sem kell érteni, csak ne gondolja azt, hogy azért nincs benne egy ilyen listában valaki, "mert vidéki". Meggyőződésünk, hogy a színház nem tud "vidéki" meg "budapesti" lenni, a színház színház. Éppen ezért nézünk mindent, ami elénk kerül, mindenhol, ahová eljutunk. Szerencsére sok helyre eljutunk – aki követi naponta írásainkat, az pontosan tudja.
Viszont fontos megemlíteni egy másik ügyet is: a Gyüdi Sándor vezette intézmény sokat segít abban, hogy a kritikák megszülethessenek. A színház munkatársai mindig készségesen fogadják bejelentkezésünket, és tiszteletjeggyel segítik tevékenységünket. Ezt a példaszerű, felvilágosult hozzáállást nagyon köszönjük, sajnos egyre kevesebb az olyan színház, amely így viszonyul a kritikához. Mi örömmel megyünk, és nézünk. Aztán véleményt mondunk róla. Az eredmény napról napra olvasható.
