7óra7

Übü vagy mi?
7óra7: (7/10)
Közösség: (10/10)

Übü vagy mi?

2014. 01. 13. | 7óra7

Übü király vagy a lengyelek

Ez még akkor is így van, ha Jarry darabjának furcsa ízlését, amit nyugodtan lehet ízléstelenségnek hívni, nem lehet megkerülni. Itt a szaros poénok ugyanúgy szerves részei a cselekménynek, mint a Hamletben a nagymonológok. Übüből meg hát ömlik a fekália, közben kicsinyes, prosztó, maga az öncélú hatalomvágyó mintapéldánya, akinek nem adott az élet semmit, csak hogy otthon trónoljon a vécécsészén. Csak hát egy napon Übü mama megbirizgálja az önérzetét, lehetne belőle több is, mint a király egyik embere, lehetne ő maga a király. A csel kész is, a gyáva máris a trónon, már törvénykezik is, adóztatja a népet, kifosztja a nemeseket, duzzasztja a saját pénztárcaként funkcionáló állami kincstárat. Egyedül a legifjabb trónörökössel nem tud leszámolni, aki az orosz hadsereg kíséretében végül legyűri Übüt. De ez innen már mindegy is.

Übü király vagy a lengyelek

Dömötör András rendezésének nagy erőssége, hogy nem mély, társadalmi drámát keres az Übü király mögött, hanem a keret felmutatása után játszik. Egy nagyon is divatos, kreatív, ötletekkel teli trash akció-thrillert, telis-tele rengeteg szándékoltan gagyi, de ismerős elemekkel működtetett (lézerkard, műanyagkatonák, játékautók, papírkorona és ezt most tényleg a végtelenségig lehetne sorolni, speciális kellékek: Saša Senković) effekttel, a popkultúrából ismerős dallamokkal és remek érzékkel felcsendülő akusztikus hatáselemekkel (zene: ifj. Kucsera Géza), jól ütemezetten kidolgozott mozgással (színpadi mozgás: Táborosi Margaréta), valamint egyszerű, színes, de a közeg olcsóságát színházilag érzékeltető ruhákkal (jelmeztervező: Kálmán Eszter). Ez a trashjelleg tulajdonképpen még Übü ízléstelenségeit, folyton mozgó és nyomáskiegyenlítés-kényszerben szenvedő beleit is képes színházi keretek közé szorítani, amitől finommá és könnyeddé ugyan nem válik a produkció, de mindenképpen komplex egész tud lenni.

Übü király vagy a lengyelek

De még a horribilis mennyiségű ötlet (vannak színházak, ahol egy komplett évadban nem látni ennyi kreativitást, mint a szabadkai Übü király... öt percében) sem tudja végig fenntartani az izgalmat, bármennyire is adott hozzá minden, hogy ne így legyen, néha mégis leül a történet. Ami leginkább talán annak köszönhető, hogy az előadás két végpontja nincs jól összedolgozva a közepével, nincsenek benne utak, ívek, átgondolt karakterek, árnyalt szituációk, leginkább a gegek uralják a színt, amihez képest hosszúra nyúlik a produkció. Meg persze nem is viccesek mindig azok a poénok – mondjuk nincs is minden poén poénnak szánva, ami egy-egy fenéknyalogatás és fekália-aláhullat esetében, azt hiszem, nem is akkora probléma. Csak így meg nehezebb elhelyezni Übü papát világképünk palettáján.

Pedig Pálfi Ervin pörgeti az eseményeket, és nagy hévvel rajzolja meg a kicsinyes, gyáva, totálisan öncélú uralkodó jellemvonásait, csak árnyalni nincs lehetősége. Pesitz Mónika feszes, kemény, utasító Übü mama, simán elhihető róla, hogy csettintésekkel ugráltatja férjét, Hajdú Tamás Poszománya precízen összeesküvő katona, Kovács Nemes Andor nemtörődöm Vencel király, Ralbovszki Csaba a semmiből felnövő és éretté váló Bugrisláv, de emlékezetes Vicei Natália darabos, közhelyességében nagyon is ötletes orosz cár-alakítása is. És egyébként a szabadkai társulat tagjai mindent megtesznek, hogy pontosan, minden jelre, gesztusra, apró mozzanatra figyelve működtessék az ötleteket, ráadásul mindent igyekeznek karakterből megoldani, nemcsak végrehajtani, de ilyen technikai arzenál mellett szükségszerűen akadnak esetlen pillanatok.

Übü király vagy a lengyelek

Ami azért kár, mert Dömötör rendezése képes elviselhetővé és élvezhetővé tenni Übü minden anti-emberségét, minden látszólagos egysíkúságával együtt, nem állítva azt, hogy ez a király egy árnyalt és összetett figura, de azt sem, hogy ez a szellemi romhalmaz és demokratikus pöcegödör így egy az egyben létezik. Ettől transzparenssé és játékossá tud válni az előadás – még az is felsejlik közben, hogy azért az a bizonyos demokrácia sem volt fenékig tejfel, nem kellett úthenger az eltávolításához, elég volt egy műanyag játékdömper is. Az meg egyértelmű, hogy az Übü által gyakorolt elv, miszerint a kény és a kedv írja a törvényeket, nagyon is létező gyakorlat – és még az sem biztos, hogy azelőtt másképp volt. A záródal is nekünk szól: egy Übünek addig van hatalma, ameddig mi akarjuk és ameddig mi hagyjuk – és most nem az egy fecske kontra nyár reménytelen helyzetéről vagy hurráoptimista fecskeösszefogásról van szó, hátha megcsinálódik az a nyár. Persze vannak ilyen alapvető kérdések is, hogy mit akarunk az államtól, ha egyáltalán akarunk bármit, és hogy megengedjük-e magunknak azt a luxust, hogy legyenek elvárásaink.

(2014. január 6.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858005845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.