7óra7

Anconai szerelmesek 2 – Ősbemutató a nyíregyházi színházban

Anconai szerelmesek 2 – Ősbemutató a nyíregyházi színházban

2014. 01. 16. | 7óra7

Az első rész egy olaszországi kisvárosban játszódott a hatvanas-hetvenes években, a történet folytatását pedig a 80-as évek végi Magyarországra álmodták meg a szerzők, Vajda Katalin és Fábri Péter – mondta el Tasnádi Csaba rendező, a színház igazgatója a keddi, sajtónyilvános próbán.

Schlanger András, Kuthy Patrícia és Puskás Tivadar

A direktor emlékeztetett, az eredeti darabot 2000 decemberében mutatta be a társulat, a vígjáték az eltelt évek során a színház messze legtöbbet játszott és egyik legsikeresebb előadásává vált, összesen mintegy 150 alkalommal tekinthette meg a közönség. Az Anconai szerelmesek végül 2012 augusztusában, a szabadtéri színpadon búcsúzott el a nyíregyháziaktól.

Tasnádi Csaba közlése szerint a darab jogait egy társaság vásárolta meg, a bemutatáshoz pedig az ő engedélyük szükséges, ezért nincs már a színház repertoárján. Hozzátette, már a búcsúelőadást is csak külön engedéllyel játszhatta el a színház.

A történet folytatása húsz évvel később, az olaszországi Ancona helyett a Balaton partján játszódik. Békés elvtárs a Balaton partján üzemeltet egykori szerelmével egy SZOT-üdülőt, saját zsebre adva ki szobákat két fiatal olasz lánynak és szüleiknek. A darabban Francesca és Ginevra megismerkedik Békés elvtárs két fiával, és kiderül, hogy az olaszok és magyarok már régről ismerik egymást, rokoni szálak fűzik őket össze. Az előadásban a kor nagy diszkóslágerei csendülnek fel.

Schlanger András és Horváth Margit

Az első részhez képest a szereposztásban van kisebb változás, három szerep kikerült a történetből, viszont a szerzők újabb karaktereket emeltek be a sztoriba - mondta Tasnádi Csaba. A főbb szerepekben Egyed Attilát, Schlanger Andrást, Kuthy Patríciát, Petneházy Attilát és Mészáros Árpád Zsoltot láthatja a közönség.

Az Anconai szerelmesek 2 című darabot szombat este tekinthetik meg az érdeklődők a Móricz Zsigmond Színházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr57996629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása