7óra7

Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

2014. 01. 29. | 7óra7

Halász János kultúráért felelős államtitkár az 5. alkalommal megszervezett Versünnep szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a kultúrpolitika akkor működik jól, ha a kulturális intézmények, a kulturális élet szereplői tudnak együtt gondolkodni, megvalósítani közös programokat.

Rámutatott: fontos, hogy a kulturális politika támogatja az irodalmat, a költészetet, a könyvkiadást, de az is lényeges feladat, hogy helyzetbe hozzák az irodalmat. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ilyen rendezvényekre van szükség - hangsúlyozta a politikus, aki szerint a kezdeményezés olyan érték, amelyet a következő években érdemes lenne mozgalommá formálni.

Szólt arról is, hogy a szervezők átfogó programot fogalmaztak meg, a rendezvény mögött intézményi együttműködés és több szakma összefogása áll. A program a fiatalokat is megszólítja, ami hosszú távon is segít nemzeti kultúránk megerősödésében - tette hozzá.

Molnár Adrienn, a Bánffy Szalon vezetője elmondta: a Versünnep két részből áll. A színészek és előadóművészek számára meghirdetett versenyre 53-an jelentkeztek, az elődöntőket márciusban, a döntőt április 11-én, a költészet napján tartják a Nemzeti Színházban. Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, szakmai fővédnöke Csoóri Sándor költő, író.

Szólt arról, hogy a nem professzionális érdeklődők számára is meghirdettek egy fesztivált, amely már elindult, eddig 35 iskola, szervezet részvételével. A jelentkezőket továbbra is várják, csatlakozhat minden iskola és civil közösség, amely vers- és prózamondó versenyt rendez a meghirdetett tematikának megfelelően. A programnak ezt a részét - amelynek keretében például rendhagyó irodalomórákat szerveznek - április 5-én gálával zárják a Játékszínben. A fesztivál fővédnöke Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

*A professzionális résztvevőknek kiírt versenyre két kategóriában lehetett nevezni:*
színművészek és előadóművészek, valamint színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatóinak jelentkezését várták. A zsűri elnöke Császár Angela, tagja Blaskó Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Mezey Katalin, Vidnyánszky Attila, Rubold Ödön, Oberfrank Pál, Oláh János, Dráfi Mátyás és Kovács Frigyes. A verseny fődíja az első kategóriában 1 millió forint, a 2. kategóriában 500 ezer forint.

Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója örömét fejezte ki, hogy az esemény otthonra talál a színházukban. Mint fogalmazott: a teátrumban a költői színház megteremtésére "szövetkeztek", ebből adódik, hogy a kezdeményezést befogadták. Mint mondta, a Versünnep illik profiljukba, méltó módon ünnepelhetik meg a költészet napját az országos esemény által.

Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: a Versünnep fesztivál 2005-ben - József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából - indult útjára a Veszprémi Petőfi Színházban, amelynek akkor a vezetője volt. Négy alkalommal rendezték meg, minden alkalommal az adott év kiemelt évfordulójához kötve a kiírást.

Mint mondta, pár év kényszerszünet után ismét elindulhat a Versünnep. Az idén a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködve, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg a rendezvény, amelynek fő médiatámogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17996515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása