7óra7

Finisben a Katalizátor-díj pályáztatása

Finisben a Katalizátor-díj pályáztatása

2014. 02. 04. | 7óra7

A 2013-as Katalizátor-díj záróestjére a performansszal egybekötött díjátadót 2014. február 9-én 18 órától tartják a Trafóban.

A „Motor” kategóriában beérkezett 70 jelölés közül a zsűri a díjátadó előtt dönt, míg a „Művészet” kategóriában a 61 beérkezett pályázatból 4 továbbjutó maradt versenyben.

A „Művészet” kategória döntősei közül a jelöltek bemutatkozását és egy nyilvános vitát követően, a zsűri helyben dönt. A részvételiség elveinek megfelelően a pályázatnak ebben a szakaszában is lesz alkalma tehát a közönségnek a pályamunkák megvitatására – ahogy a rendszert meghatározó nyilvános fórumon és az azt követő előválogatáson is.

A díjátadó másik különlegessége lesz Stephan Dillemuth, Maxi Baumgartner, Mirja Reuter és Florian Gass német művészek performansza, amit január 30. és február 9. között a tranzit irodájában tartandó nyilvános workshop és szabadiskola keretében dolgoznak ki.

Trafó

*A Katalizátor-díjról*

A tranzit.hu képzőművészeti egyesület negyedik alkalommal hirdette meg az év kiemelkedő művészeti projektjeinek felkarolását célzó Katalizátor-díjat. Az „Elkötelezett művészet az eszköztelenség ellen” mottóval meghirdetett pályázatra összesen 124 pályázat érkezett. A „Művészet” kategóriában a győztest a zsűri olyan művészeti projektek közül fogja kiválasztani, amelyek tudatosan vállalják a társadalmi elköteleződést. A másik kategória a „Motor”, erre olyan felületeket, befogadóhelyeket, fesztiválokat, vagy akár kisebb kezdeményezéseket, akciósorozatot, politikai mozgalmat, kutatómunkát lehetett jelölni, amelyek a leginkább inspriálják a társadalmilag elkötelezett művészeket, vagy megteremtik a társadalmilag elkötelezett projektek létrejöttének feltételeit.

A beérkezett pályamunkákat a közönség és a szakma képviselőinek bevonásával súlyozott szempontrendszer alapján szűrik, mivel idén először, a közönség is beleszólhat a kiválasztás folyamatába. A részvételiség elveit követve, az előválogatás szempontjait egy nyilvános fórum keretében határozták meg közel száz alkotó, társadalomtudós, művészeti hallgató, illetve „civil” bevonásával. A fórumon a kritikusságot, a társadalmi jelentőséget és a hozzáférhetőséget ítélték a legfontosabb szempontoknak, ezek mentén választották ki az előszűrésen a „Művészet” kategória 4 továbbjutóját (az előszűrésre a fórum résztvevői delegáltak tagokat, ezen a válogatáson maguk a pályázók értelemszerűen már nem vehettek részt). A négy döntős közül a Trafóban – a pályázók bemutatkozása és nyilvános vita után – szakmai zsűri választja ki a győztest. A „Motor” kategória győztesét pedig a zsűri a díjátadón hozza nyilvánosságra.

A február 9-i díjátadón a két kategória 1-1 győztesét fejenként 500 ezer forintos díjjal, illetve a Stephan Dillemuth német művész által vezetett workshop résztvevői által készített alkotással jutalmazzák.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr447996465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása