Az idén 50 éves eggenfeldeni színház Németország egyetlen regionális színháza. Eggenfelden kisváros, alig 13 ezer lakója van, afféle kísérletként hozták létre, a Rott folyó környékének kulturális, színházi igényeit kielégítendő. Ennek megfelelően a színház "mindenevő": balett-, táncelőadások, klasszikus és kortárs drámák, színházi nevelési foglalkozások egyaránt szerepelnek a repertoáron.
A házat 2012 óta irányító igazgató, az osztrák színész, Karl Sibelius jelmondata: alles bleibt // anders. Vagyis: minden marad // más. A mottó sokféleképpen értelmezhető, hiszen a jelenlegi vezetés hivatalba lépése előtt az eggenfeldeni színház a lehető legkonzervatívabb, legklasszikusabb kőszínházként működött. "Színházmúzeum volt itt" – mondják az ott dolgozók. Sibelius teljes fordulatot, progresszív programot hirdetett. Évi 18 bemutatót tartanak (egy előadást 8-10 alkalommal tudnak játszani, nota bene: a színháznak saját társulata nincsen, a művészeket darabra szerződtetik, az intézménynek mindössze 14 státuszban lévő munkatársa van, díszítőtől szervezőig), figyelmet fordítanak a kiterjedt kommunikációra (a színház kézzel foghatóan jelen van a városban, a közforgalmú helyeken mindenütt megtalálható az intézményre utaló ilyen-olyan hirdetés), a színház üzenetei egyediek, rögtön beazonosíthatóak. A jelmondatban, valamint minden címben és üzenetben is megtalálható a "double-slash" (//), az intézmény védjegye. "Erről a jelről és a következetesen kisbetűs írásmódról, a jellegzetes, elegáns-klasszikus serif betűtípusról azonnal tudják az emberek, hogy ez a színházat jelenti" – mondja a színház kommunikációs munkatársa. Meséli: fontos feladat volt, hogy a színház bekerüljön a közbeszédbe, ezért a hirdetéseken egyáltalán nem használnak képet. Kijelentő mondatok és felszólítások helyett jellemzően kérdéseket tesznek fel. "A válaszok a színházban vannak, és azt szeretnénk, hogy az érdeklődők bejöjjenek, hogy megtalálják azokat."
Van ebben némi provokáció is: a színház homlokzata élénk rózsaszínben pompázik, ami valóban furcsa az általában puritán bajor házacskák mellett, de a városközpont – amúgy ugyancsak élénk színekre építő – jellegzetesen giccses házdíszítésétől is elüt. "Emellett senki nem megy el úgy, hogy ne vegye észre az épületet. Korábban fel sem tűnt, hogy itt egy színház van" – magyarázzák a házban. A színház teljes vizuális kommunikációja az élénk színekre épül.
A koncepció be is jött, a színház növelni tudta a nézőszámot, aminek következtében a régió által folyósított pénzügyi támogatása is növekedett. Noha a politika itt is jelen van a színház életében, ez Németországban azt jelenti, hogy az előadásokról és a színház szakmai létezéséről zajlik a vita, és az intézmény eredményeit azok is elismerik, akik az egyes produkciókat kritizálják. A vita lehetőségét a színház maga is elősegíti: a művészeti vezető havonta egyszer fogadóórát tart, akkor bárki szidhatja az előadásokat vagy a színház munkáját.
Az eredményeknek köszönhetően azonban olyan előadások is megszülethetnek, mint az éppen most játszott különleges hangulatú musical, a Sweeney Todd (Sondheim musicaljei távol állnak a populáris zenés színház hagyományaitól), vagy éppen Alföldi Sirály-rendezése, amelynek most zajlanak a próbái. "Azt, hogy a magyar kormány ellehetetleníti vagy elhallgattatja a neki nem tetsző hozzáállást képviselő művészeket, nem lehet megjegyzés nélkül hagyni. A theater // an der rott nem csak jelentős művészeti alkotásként, hanem politikai állásfoglalásként is értelmezhető darabot mutat be" – áll a produkció színlapján.
Minden marad más. Furcsa látni a Sirály (die // möve) próbáját, hiszen a rendezői koncepció hasonlít arra, amit a Nemzeti Színházban láthattunk, de alig öt hónap után kényszerűen lekerült műsorról. Földi Ádám egykori szerepében Markus Baumeister, Tompos Kátya helyett most Aline Joers keresi Trigorin és Nyina hangját, mozdulatait és kérdéseit. Minden más és minden ugyanaz. Az eggenfeldeni színház frappáns jelmondata újabb jelentésréteggel gazdagodik.
