7óra7

Katonák – Előadás az első világháborúról

Katonák – Előadás az első világháborúról

2014. 02. 14. | 7óra7

Száz évvel ezelőtt, 1914-ben kezdődött a Nagy Háború, melyet ma már úgy ismerünk: az első világháború. Az évfordulót két, különböző nézőpontból fogalmazó művön keresztül idézi meg az előadás: egy magyar prózai egyfelvonásos és egy külföldi zenemű találkozik össze most először a színpadon.

Katonák – próba

Az egyik azt a naiv és reménykedő pár hónapot jeleníti meg, amikor még villámháborút, vértelen háborút emlegetett a propaganda. A másik a valóságot, a háború realitását tárja elénk a zene és a színház közös nyelvén.

Az előadás részben tiszteletadás, emlékezés az áldozatokra, részben felhívja a figyelmet a háború értelmetlenségére. Egyszerű, hétköznapi, emberi kívánságot tolmácsol, nehogy a történelem megismételje önmagát.

Katonák – próba

A Katonák jelmeztervezője Fábián Réka, dramaturg Zöldi Gergely, koreográfus Grecsó Zoltán, karmester Kéménczy Antal. A világítást Znamenák István tervezi, a videót Merényi Dávid készíti. Az előadás producere Orlai Tibor. A produkcióban közreműködik a Budapest Chamber Sinfonietta.

Az Orlai Produkció bemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, március 27-én lesz, este 7 órakor a Thália Színházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr367996375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása