7óra7

Musicalt nézhetnek a hátrányos helyzetűek Debrecenben

Musicalt nézhetnek a hátrányos helyzetűek Debrecenben

2014. 02. 18. | 7óra7

Rómeó és Júlia A Budapesti Operettszínház és a rendezvényt szervező Ív Produkció Kft. célként tűzte ki, hogy a rendezvényre olyanok is eljuthassanak, akik ezt anyagi helyzetük miatt nem tehetnék meg – mondta el Zámbori Tamás, az Ív Produkció Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkársága, valamint több debreceni és hajdú-bihari vállalkozás, önkormányzat támogatásának köszönhetően Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 700 hátrányos helyzetű gyermek és felnőtt ingyen tekintheti meg a produkciót.

A belépőjegyeket kedden a debreceni Kölcsey Központban Kovács Zoltán, az Emmi társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, valamint a programot támogató vállalkozások, civil szervezetek képviselői adták át a hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat képviselő intézmények vezetőinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr657996355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása