7óra7

A kétfejű fenevad – premier a kecskeméti színházban

A kétfejű fenevad – premier a kecskeméti színházban

2014. 02. 20. | 7óra7

Weöres darabjának A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban. Történelmi panoptikum 2 részben a teljes címe, ugyanakkor az író legkevésbé 1686-ról, Buda visszafoglalásának idejéről akart beszélni a darab írásakor 1972-ben – mondta az MTI-nek a darab rendezője.

Téby Zita, Szemenyei János

Koltai M. Gábor szerint Weöres Sándor ürügyként használta a „kifeszített történelmi pillanatot”, amikor az ország áttagozódott az egyik nagy birodalomból a másik nagy birodalomba. A darab politikai, emberi és történelmi, szerelmi kalandtörténet vagy katasztrófatörténet – tette hozzá.

A rendező hangsúlyozta: Weöres a darabban játszik a 70-es évek Magyarországával, ugyanakkor történelmi mechanizmusokra hívja fel a figyelmet.

Szavai szerint a darabot a „sok kis groteszk történet mellett történelmi fordulópontok és politikai pamfletek színesítik”.

Remélem, ezek a különböző hatások egymást erősítve érvényesülni fognak és egy nagyon gazdag és szórakoztató előadás lesz a vége – fűzte hozzá.

középen Dunai Tamás

Koltai M. Gábor a darab nyelvezetét csodálatosnak nevezte, de egyszerűsítettek rajta egy kicsit, meghagyták Weöres „fantasztikus találmányát”, ahogy az 1970-es évek szlengjét, az akkori politika nyelvét visszafordította a XVII. század nyelvezetére, amikor ezek a szavak még nem léteztek.

Ez egy nagyon rafinált és szórakoztató stíluskeverék, amelynek mi igyekeztünk meghagyni az ízét. Annyit egyszerűsítettünk rajta, hogy első hallásra érthető legyen – fogalmazott a rendező.

A darab színlapja szerint Weöres Sándor drámája azt a kritikus időszakot mutatja be, amikor Magyarország a török és az osztrák hatalom közé szorult. Ebben a zűrzavaros korban kellene boldogulniuk a kevésbé fontos, az eseményekkel csupáncsak sodródó kisembereknek.

A szerző nevetve kalauzolja át szereplőit történelmi tablóján, abszurdnál abszurdabb szituációkon keresztül: szerelem, háború, királykisasszony, török szultán, színház – ám mindezt átszövi Weöres ízes iróniája, amely a történelemszemlélet közvetlenségéből fakad. Ezzel egy igen különleges előadás kerülhet színpadra, amiben nemcsak az derül mi is az igazi kétfejű fenevad, hanem az is, hogy hány fejű fenevad maga az ember.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr847996335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása