7óra7

A kőszívű ember, a felesége meg a fiai
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

A kőszívű ember, a felesége meg a fiai

2014. 02. 23. | 7óra7

Csak a tények. Zsótér Sándor rendezése az egyik oldalról hidegen, már-már szenvtelen nyíltsággal mutatja meg ezt a több értelemben vett mélységet, amelynek következtében valódi emberek állnak (ülnek) a kecskeméti Ruszt József Stúdió színpadán. Ott ülnek egy hetvenes-nyolcvanas években épült agárdi vagy balatonszemesi nyaraló nappaliként funkcionáló verandáján, félig kint, félig bent (Ambrus Mária tervezése), és egyetlen napot látunk: egy hosszú napot, amely elutazik az éjszakába. Ez a magyarázat a kissé furcsa magyar címre, amely az angol eredeti (Long Day's Journey Into Night) szöveghű fordítása, nem kissé hozzájárulva egy költői sík megnyitásához a drámában.

Ugyanis e kivételes előadás a maga kíméletlen tényszerűsége mellett végtelenül és magával ragadóan bensőséges, intim és érzékeny, szívvel és lélekkel teli. Mert ezek mögött a mondatok mögött, amelyek elhangzanak, ott van egy egész élet, és minden szó mögött a maga miértje. Iszonyat pepecs munka lehetett ez, de maximális siker koronázza. Sikertelen életek, determinált halál, abúzus és kábulat, és ott van a szemünk előtt – még a házba sem kell bemennünk –, hogy mi az ok. Hogy a pozőrség, a modorosság, vagyis a személyiség, ezáltal az emberi lényeg eltakarása, a kívülről érkező mércéknek való megfelelés, az önzés hová vezet. Ambrus Mária és Zsótér Sándor magyar szövege nem pontos fordítás, James Tyrone és fiai is színészek, átvitt értelemben és valójában is, és ennek a színészetnek a minőségére, a művészi létezés csapdáira vezetik vissza kudarcaik egy részét, ami csupán eszköz a színészeknek arra, hogy könnyebb legyen beszélni. Ahogy nekünk is könnyebb azt hallani, hogy nem nézik az ATV-t és tárgyaltak a MOL képviselőjével (egy amerikai tévétársaság vagy olajcég semmitmondó és -jelentő neve helyett), mert így belőhető sok minden, és ezáltal furcsamód nem szűkül, hanem tágul az értelmezési tartomány.

Hosszú út az éjszakába - Kőszegi Ákos, Trokán Nóra

Tyrone-ék drámája ugyanis nem _egy család története_ (noha akként is megállja a helyét), hanem állapotjelentés egy egymásra nem figyelő társadalmi hierarchiáról: a ki nem mondott igazságokról, a félelemről, az egymás iránti bizalmat kiirtó erőről, a tudomásul nem vett fájdalomról. Pontosabban: ennek a következményeiről. Arról a szívről, amely ennek ellenére működik, és biztosítja az összetartozást, noha itt már nem lesz egyben soha semmi. Nem lehet jó vége a dolognak: a pusztulás közel, és az éjszaka kimondottak másnap reggel már nem lesznek érvényesek. Nincs tehát kollektív tudás, ami diszfunkcionálissá teszi az egész rendszer működését, mert a tapasztalatok nem jelentenek semmit, így mindent a maga primér értékén kell elfogadni, mert nincs mást tenni. A fiatalok sem jelentenek megoldást: az anya bűvöletében (sőt, szexuális vonzereje által mintegy hipnotizálva) és az apa prése alatt mozgásképtelenek, mert az egyiken a tehetségtelenség átka, a másik beteg, vélhetően halálos kór gyötri. Így a szembefordulások és a tiszta lappal nyitások elsorvadnak még mielőtt annak bármi eredménye lenne.

Hosszú út az éjszakába - Orth Péter, Porogi Ádám

Nem véletlen, hogy számtalanszor ötlik az ember eszébe A kőszívű ember fiai cím, amelyet a nevek magyarra fordításával való játék hív elő: Edmundot (a beteg fiút) Ödönnek, a gyerekkorában meghalt testvért, Eugene-t Jenőnek nevezik többször (megtartva az eredeti neveket is, amúgy az anya, Mary Mari, a szolgálólány Cathleen Katalin lesz). A kőszívű ember nem éri el célját, ám lehetetlenné teszi az életet magát. A reménytelenség sírásra késztet, az előadás éppen ezzel éri el, hogy túlmutasson ezen: a tökéletesen tiszta, minden rutintól mentes színészi játék által torokszorító intimitással megmutatott nyers reménytelenség tragikus katarzisa olyan csodálatos, annyira gyönyörű, hogy ütni képes: felrázni a tettelenségből, a tehetetlenségből.

Hosszú út az éjszakába - Porogi Ádám, Trokán Nóra

Hosszú út az éjszakába - Trokán Nóra Mert egyszerűen felzaklatja az embert a Trokán Nóra által játszott anya, Mary ártatlan tisztaságának rettenetes kudarca: a kataton királykisasszonyként (jelmez: Benedek Mari) a világról egyre kevésbé tudomást vevő asszonyt saját világában látjuk, ifjan és szépen, James Tyrone-nal való ígéretes és első pillantásra szerelmet szülő találkozása idején, hogy mivé lett, azt csak elképzelhetjük. Szinte tapintható a család férfitagjaira gyakorolt hatása, a leplezetlen szexuális erő, ami eltakarja a lelki roncsot, a deliráló tudatot. Hosszú monológjainak önmeggyőző ereje elementáris, a kínnal és keservvel épített alternatív valóságban élés képe megrázó. Kőszegi Ákos James Tyrone-ja láthatóan keresi szerepeit, nem tudja, milyen is ő, azt tudja, minek kell megfelelnie. Nem keresi a rendezői utasítás értelmét (mármint Tyrone!), hanem lélek nélkül végrehajtja azt, és a technika mögött ott a semmi, a magára maradt, zsugori öregember, aki nem látja, hogy hiába halmoz kis vagyont, nem jut vele sehová. Hiszen az Orth Péter játszotta Jamie semmivel nem fog tudni élni, amit kap, nem tanították meg neki, a magányos fiú jókedvet és teljes életet színlel, noha tisztában van azzal, az nem vezet sehová. Nincs öröksége, sem szellemi, sem anyagi értelemben, az apja nem tartja méltónak, az anyja őt okolja testvére elvesztéséért. Orth Jamie-je nagyra nőtt kamasz, és ez sosem fog megváltozni. Az Edmundot játszó Porogi Ádám néhány köhintéssel jelzi a tüdőbajt, mégis minden mozdulatában ott a blokk, az erőtlenség, a teljes élet élésének bizonyossága. Pedig benne lenne lehetőség a kitörésre, de az útja nyilvánvalóan véges, ezt az ellentmondást pedig az alkohollal próbálja kezelni. Mégis ő az egyetlen, aki az előadás egyetlen pontján kiált, és ebben a kiáltásban ott van a kétségbeesés és a lehetetlen állapot okozta fájdalom. Egyebekben végtelenül csendes előadás ez: nincsenek markáns felhördülések és nem kelnek birokra a család férfitagjai. Csak beszélnek, egymásnak, de főleg maguknak. Persze megoldás nem lesz.

Egy hosszú nap elutazik az éjszakába - Porogi Ádám, Orth Péter, Trokán Nóra, Kőszegi Ákos

Kertész Kata Katalinja, ez az egyszerű és furcsa szolgálólány, a család alkalmazottja, a ranglétra legalsó fokán álló szereplő tulajdonképpen az egyetlen, aki "rendben" van, aki önazonosan önmaga, aki a dolgát teszi, aki létezni képes. Különös és korántsem oktalan kontraszt. Az előadás atmoszféráját Tallér Zsófia ködkürtöt és a kerti élővilágot egyszerre megidéző hangkulisszája egészíti ki, néha az az érzése az embernek, a legyek donganak valami halott állat fölött. No igen: ez az élet elment, nincs továbbmenet.

_(2014. február 18.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr918001553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.