„A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.”
(József Attila: Ködből, csöndből)

József Attila költészete nem annyira témája, mint inkább apropója az előadásnak, reprezentációra alkalmas „tárgy”, s amit reprezentál, az mindenekelőtt a heroikus élet lehetőségeinek bezárulása. Az alkotók által feltett kérdés, hogy egy pontszerűvé zsugorodott – azaz kiterjedés nélküli – „mozgástérben” milyen perspektíva nyílhat számunkra, hogyan tudunk életünknek méltóságot, reményt adni? Mit tehetünk akkor, ha a célok világa bezárul, ellehetetlenül, a lineáris idő szétesik, megszűnik a jelen, amely magába képes tartani múltat és jövőt?

A produkció a 2012-ben a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhellyel bemutatott előadás újraértelmezése.