7óra7

Erősödik az együttműködés a Pannon Várszínház és Alsóörs között

Erősödik az együttműködés a Pannon Várszínház és Alsóörs között

2014. 03. 04. | 7óra7

Pannon Várszínház A Pannon Várszínház és Alsóörs között négy évvel ezelőtt kezdődött az együttműködés, azóta minden Harley Davidson fesztiválon szerepel a teátrum egy-egy előadással. Később az együttműködés kiterjedt az alsóörsi amfiteátrumra is, de mivel az a játéktér ki van téve a balatoni viharos időjárásnak, kellett egy esőhelyszín: így költöztek be a sportcsarnokba, ahol a legutóbbi produkcióra ötszázan voltak kíváncsiak – idézte fel Vándorfi László színházigazgató.

Az együttműködés később strandszínházzal folytatódott, eleinte felnőtteknek, majd gyermekelőadásokkal. Ezeknek is nagy sikere van – mondta Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere.

Hozzátette: az önkormányzat hangsúlyt fektet arra, hogy a Balaton-parti településen a nyaralók és a helyben lakók is megtalálják a kulturált szórakozást. Ebben az évben még 50 kulturális rendezvényük lesz, ezek között előkelő helyet foglalnak el a Pannon Várszínház előadásai – jegyezte meg.

Az előadások időközben átkerültek a nemrégiben felújított művelődési házba, ahol a körülmények jobbak a színházi produkciókhoz. Pénteken itt mutatják be A miniszter félrelép című vígjátékot.

Augusztus 8-9-én színházi fesztivált rendeznek az amfiteátrumban, ahol két nagyszabású zenés darabot mutatnak be, az egyik a Hegedűs a háztetőn a másik szervezés alatt áll.

Vándorfi László arról is beszélt, hogy a teátrum alakulásától a „vándor” szerepet vállalta, a megyében több településen is játszanak Veszprémen kívül. Alsóörssel az együttműködés kiváló, a helyiek szeretettel várják a színház tagjait.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707996229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása