A Thália Színházban találkozik össze a klasszikus zene és a magyar próza egyik kitűnő egyfelvonásos darabja, a Katonák című előadáson. Sztravinszkij A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című darabja találkozását Mátyássy Bence rendezi.

Az előadás részben tiszteletadás, emlékezés az áldozatokra, részben felhívja a figyelmet a háború értelmetlenségére. Egyszerű, hétköznapi, emberi kívánságot tolmácsol, nehogy a történelem megismételje önmagát.

► Hogy jött az ötlet, hogy ezt a két művet, Hunyadi Sándor Bakaruhában című egyfelvonásosát és Stravinsky A katona történetét együtt rendezed meg?

*Mátyássy Bence*: A katona történetét 2011-ben rendeztem a Nemzeti Színházban felolvasó színházként. Ez gyerekelőadás volt, de már akkor is foglalkoztatott a mű háborús háttere és tudtam, hogy egyszer valamilyen formában újra meg akarom csinálni. 2014 emlékév, az első világháború kitörésének századik évfordulója. Ez jó alkalom volt, hogy újra foglalkozzak A katona történetével. Az ötlet az volt, hogy ez elé egy olyan magyar egyfelvonásost keressünk, ami a háború első hónapjaira jellemző naiv hozzáállást mutatja be. Amikor még vértelen háborúról beszéltek és hittek a „mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek fiúk” és ehhez hasonló kijelentéseknek. Zöldi Gergely dramaturg ajánlotta Hunyady Sándor Bakaruhában című novelláját. Rögtön látszott, hogy a két anyag jól kiegészíti egymást és azóta kiderült, hogy hatni is tud egymásra. Fontos, hogy az egyik magyar a másik pedig orosz-francia szemszögből mutat valamit a háború természetrajzából. Az orosz Stravinsky Svájcban írta a zenét Ramuz francia szövegére, igazi „multikulti” anyag.

► Nekünk, a fiatal generációnak nincsenek már valódi tapasztalataink, élményeink a háborúról.

*Mátyássy Bence*: Ez így van. Nincsenek, és ne is legyenek. Nagyapám most kilencven éves és a születésnapi partiján két dolgot kívánt nekünk: jó egészséget és hogy ne kelljen olyan korban élnünk, mint amilyenben ő élt. A gimnáziumi történelem tanárom mondta nekünk, hogy ha a tankönyvben a szerző ugrik húsz-harminc évet, valójában az a jó az embereknek. Akkor nem történik semmi, béke van egy kis ideig, lehet élni. Ez nagyon megmaradt bennem.

Minket nem az érdekel, hogy a Nagy Háború milyen haditechnikai újításokat hozott vagy, hogy rendeződtek át a hatalmi viszonyok, hanem a hétköznapi ember. Legyen az magyar, orosz, francia, német, olasz,stb… Hogy sikerült túlélni, hogy éltek a hátországokban, hogy beszéltek vagy éppen nem beszéltek egy elesett családtagról, milyen traumákat okoztak a harctér borzalmai és mi történt a frontról hazatérő katonákkal, stb… Ezért lett Katonák az előadás címe.

Az előadásunk kapcsán sok korabeli beszámolót, levelezést olvastam. A fiatalok kalandnak fogták fel a háborút, mai szóval bulinak. Az 1848/49-es szabadságharc volt az előtt az utolsó nagyobb fegyveres konfliktus. De utána eltelt nagyon sok idő és a fejekben átalakult ’48 emléke. Az öregeknek, a veteránoknak még voltak tapasztalataik, de a fiatal generáció már kalandot, romantikát látott benne.

► Vannak olyan szervezetek, a tagok között sok fiatallal, akik lehet, hogy szívesen terelnék a világ alakulását a háború felé. Sok szó esik harcokról.

*Mátyássy Bence*: Ez sajnos így volt, így van és így lesz. Mindig van, akinek érdeke a fegyveres konfliktus és mindig van, aki kapható erre. De a mai állapotokat nem akarjuk ráhúzni az előadásra. Persze mindenki azt lát bele, amit akar. Mi háborús archetípusokat mutatunk meg, amik korfüggetlenek. Mindig kisemberek ölik egymást, sokszor azt sem tudva, hogy miért. A történelem ismétli önmagát, csak a technikák változnak. Az előadás egy felkiáltójel egy vészcsengő akar lenni, hogy „Emberek! Valahogy intézzük már úgy a dolgainkat, hogy a történelem ne ismételje önmagát”! Ez persze csak egy vágyálom. Nem nagyon lehet mit csinálni, csak törekedni lehet rá, hogy ne így legyen.

Az előadás készítése során nagyon sok családi emlék kerül elő. Fotókat, tárgyakat, történeket hozunk. Így jobban megismerjük saját családi történelmünket és ezáltal azt is, hogy honnan jöttünk. Például a feleségem dédanyja, Fábiánné Biczó Ilona 1922-ben a párizsi világkiállításra készült és ott díjat nyerő „A háború borzalmai” című rézkarc sorozata egyszer csak előkerült a családi múltból. Vagy dédapám naplója és fotói a frontról. Olyan kincsek, amikről a generációm talán nem is tud, de ott porosodnak a padlásokon.

► Hol tartanak most a próbák?

*Mátyássy Bence*: Több etapban próbáltuk az előadást. Volt, hogy lement egyben, aztán azt darabokra szedtük, átalakítottuk, kidobtunk dolgokat, jöttek újak, de ráfordultunk a célegyenesre. Jelenleg a mozgások készülnek Grecsó Zoltán koreográfussal. Ez első sorban A katona történetére vonatkozik. Ugyanis míg a Bakaruhában stílusa „kisrealista”, A katona története inkább stilizált lesz. A két egyfelvonásost egymás után játsszuk, szünet nélkül, az előadás hossza kb. kilencven perc. Sok vetítést használunk Merényi Dávid segítségével. A video anyagok folyamatosan készülnek. A világítást Znamenák István csinálja, a jelmezekért Fábián Réka felel. Az első részt Kéménczy Antal kíséri zongorán, a második részben pedig már a hét tagú Budapest Chamber Sinfoniettát vezényli. Az egész projektet az Orlai Produkciós Iroda fogja össze. És végül, de nem utolsó sorban, akik előadják a művet : Bánfalvi Eszter, Radnay Csilla/Huzella Júlia, Sztarenki Dóri, Szabó Kimmel Tamás és Mátyássy Bence.

► Milyen kipróbálni magad rendezőként?

*Mátyássy Bence*: Ez az első olyan eset, hogy az én ötletem, az én koncepcióm valósul meg én felelek mindenért és mindenkiért. De szeretem a kihívásokat. Harminchárom éves vagyok. Színészként és emberként is kutatnom kell azt, amiben nem vagyok annyira otthon, elhagynom a komfort zónámat. Ez egy új terep és már most nagyon sokat tanultam belőle. Persze nem vagyok rendező, de van egy erős vízióm és talán ellestem már annyit a nagy öregektől meg a nem annyira öregektől, hogy meg is tudjam valósítani. Hogy sikerrel jártunk e, kiderül márciusban.