7óra7

Simeon – A Duda Éva Társulat premierje a MU Színházban

Simeon – A Duda Éva Társulat premierje a MU Színházban

2014. 03. 11. | 7óra7

Simeon - Rétfalvi Tamás A speciális előadás a fizikai színház formanyelvén keresztül, Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámája alapján készül. A Simeon az együttes első olyan előadása, mely kortárs író munkájából született, ahol a szöveg szerves részét képezi a darabnak.

Mindannyian keressük az utat felfelé, ami elvezet az emberi gyarlóságból és tökéletlenségből az Isteni, a teljesség, az értelem és cél felé. S ehhez tennünk kell. Egyesek meditálnak, mások templomba járnak, megint mások elvek és törvények útján keresik az igazságot. Mindannyian oszlopra állunk, s mindannyian hiszünk benne, hogy amit teszünk, az a jó irányba visz minket, hisz azért tesszük. Mégis ott a kétség. A Simeon e kétségek mélyére vezet, válaszok után kutatva, és megadva a lehetőséget, hogy mindannyian Simeonná váljunk egy kicsit. Hol az igazság? Hol van Sarkadié, Simeoné, az emberé? Isten igazsága az abszolút igazság, vagy mégsem? Vagy: Itt az igazság. Itt van Sarkadié, Simeoné, az emberé. Isten igazsága az abszolút igazság. Legalábbis úgy hisszük – áll az előadás szinopszisában.

Az előadásban színpadra lép Rétfalvi Tamás, Egyed Beáta, Csák Beatrix, Jenna Jalonen, Rusu Andor és Takács László.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr657996141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása