7óra7

Orosz abszurd drámát mutat be a kolozsvári magyar színház

Orosz abszurd drámát mutat be a kolozsvári magyar színház

2014. 03. 13. | 7óra7

Kolozsvári Állami Magyar Színház Amint a színház csütörtöki közleménye fogalmaz, az Ivanovék karácsonya az avantgárd, az abszurd, a groteszk, a társadalmi szatíra és a rémdráma stílusjegyeit egyaránt magán hordozza. Noha a cím meghitt hangulatú történetet sejtet, a darab középpontjában egy brutális, horrorisztikus gyilkosság áll, Ivanovékról pedig szó sem esik a műben.

Urbán András rendező a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a darab sajátos költészete foglalkoztatta, az a nyelv, amely nem a reális valósághoz képest teszi abszurddá a művet. Noha az előadás aktuálpolitikai utalásokat nem tartalmaz, rávilágít bizonyos társadalmi problémákra. Urbán szerint annak ellenére, hogy demokratikus korban élünk, nem vagyunk szerves részei, kiváltói a társadalmi változásoknak. Gyarmati Kata dramaturggal közösen olyan vendégszövegeket is beépítettek az előadásba, melyekben ez a tehetetlenség aktív erővé formálódik.

Kolozsvári Állami Magyar Színház Urbán András több előadását is vendégjátékként láthatta a kolozsvári közönség, a rendező azonban először dolgozik együtt a kolozsvári társulattal. Elmondása szerint az előadás intenzív próbafolyamat során a színészekkel való kommunikáció eredményeként jött létre.

A 14 év fölöttieknek ajánlott stúdiótermi előadásban a rendezőt Gyarmati Kata dramaturg, Antal Attila zeneszerző valamint Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező segítették. A főbb szerepekben Viola Gábor, Váta Loránd, Albert Csilla, Kézdi Imola, Dimény Áron és Imre Éva látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287996125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása