7óra7

Etűdök – Premierre készül a Magyar Nemzeti Balett

Etűdök – Premierre készül a Magyar Nemzeti Balett

2014. 03. 18. | 7óra7

Harald Lander Etűdök című egyfelvonásos darabját mérceként tartja számon a nemzetközi balettélet. A dán koreográfus patikamérlegen adagolta benne a klasszikus technika minden elemét, színrevitele így a társulat felkészültségének, rátermettségének és a táncosok magas szintű technikai tudásának bizonyítéka – olvasható a Magyar Állami Operaház által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

A Czerny-zongoraetűdök zenekarra hangszerelt változatára Lander 1948-ban komponált táncetűdöt. A kompozíciót a Dán Királyi Balett mutatta be, a magyar közönség 1962-ben láthatta először az Erkel Színházban a Festival Ballet előadásában.

Modern+1 - Etűdök

Az Etűdök úgy is felfogható, mint egy balettóra, amelyen a táncosok bemutatják a különböző nehézségű ugrásokat, forgásokat, a spicctechnika specialitásait és a pas de deux-ket. Mindezt pergő és feszesen szerkesztett keretben, épp úgy, ahogyan a zongoristák végzik a Czerny-gyakorlatokat. A cél a technikacsiszolás, a legegyszerűbb gyakorlatoktól a magas fokú virtuozitásig – olvasható a dokumentumban.

Az Etűdök betanító balettmestere, Johnny Eliasen ünnepelt, elismert szakember, aki utazó nagykövetként a világ számos társulatánál betanította a koreográfiát. Mellette a darab jogörököse, Lise Lander segíti a színpadra állítást. A kompozíció nemcsak a Nemzeti Balett szólistái számára nagy feladat, hanem a karnak is – hangsúlyozza a közlemény, amely kiemeli, hogy a darab repertoárra vétele emeli az együttes színvonalát, formában tartja és fejleszti a táncosok klasszikus tudását, éppen ezért cél, hogy minél több szólista szerepeljen benne.

Az Etűdök mára több ezer előadást ért meg világszerte, a budapesti bemutató egyszerre hatalmas lehetőség a társulat szólistáinak, és élvezetes, látványos szórakozás a közönségnek.

Modern+1 - Petite Mort

A klasszikus elemekre épülő Lander-darab előtt két modern, de bizonyos értelemben máris klasszikusnak számító Jiří Kylián-koreográfiát, a Petite Mort és a Hat tánc című darabokat láthatja az Erkel közönsége. A Petite Mortban többek között színpadra lép Liebich Roland is, a Magyar Nemzeti Balett március 14-én Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett magántáncosa.

A március 22-ei bemutatót követően a Modern+1 című estet további öt alkalommal – március 26-án, 27-én, 29-én és április 2-án, 3-án este 7 órai kezdettel – tűzi műsorára az intézmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107996079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása