A Száraz című előadás a Radina KMA (Kortárs Művészeti Akció) | Bartha Lóránd, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge közös produkciója.
► Március 8-án kerül bemutatásra a Titánium Színházi Pályázaton díjazott Száraz című előadásotok. Mesélnél a csapatról?
*Bartha Lóránd*: Két éve találtam ki, hogy legyen egy olyan csoportosulás, mely összekapcsol fiatal művészeket és így jött létre a Radina Kortárs Művészeti Akció. Van köztünk színész, pedagógus, költő, filmrendező, zenész, újságíró, és azt hiszem az a közös bennünk, hogy mindannyiunkat felzaklat a mai nehéz valóság, például ez a kijevi mészárlás. A művészek és tanárok az elsődleges célpontok. A radina szó a székely nyelvjárásban az újszülöttel való első találkozást jelenti. A társaság tagjai közül mindenki máshoz ért és így szerencsésen kiegészítjük egymást. A színház egy csapatsport: csak itt nem gólok, hanem az emberség a közös cél.
► Mennyiben és miben változott meg az előadás a pályázatra benyújtott tervhez képest?
*Bartha Lóránd*: Ahogy elkezdtünk dolgozni a csapattal, az alapgondolaton kívül szinte minden megváltozott. A pályázatot például Kutyák munkacímmel adtuk be: akkor úgy gondoltam, hogy annak lesz egy elidegenítő hatása, ma már úgy érzem, erre nincs szükség. Azt hiszem, hogy most radikálisabb eszközöket használunk, mint ahogy azt egy éve elterveztük.
► Milyen központi kérdésekkel foglalkozik a Száraz?
*Bartha Lóránd*: Milyen Erdélyben élni? Miért érzem úgy huszonnégy évesen, hogy a környezetemben – így a családomban is – a múlt feldolgozatlansága vesz körül? Miért számít Európában a kissebségi létezés még mindig patetikus és demagóg helyzetnek, miért nem kezdenek ezzel semmit? Hová vezet az ebből létrejövő agresszió? Miért feledkeztek meg az emberek a transzcendens világról; miért van az az érzésem, hogy Erdély mintha be lenne fedve, miközben hegyei az ég felé törnek? Miért nem reagálnak egy erdélyi kisváros lakói arra, hogy tíz éven keresztül egy pedofil zongoratanár foglakozik a gyerekekkel? Mi lehet az a teher, ami miatt ennyire nehéz kommunikálni? A történeteinken belül azt próbáljuk felfedezni, hogy miért nem szeretünk mi fiatalok Erdélyben élni, miért vágyódunk el.
► Az előadásban erdélyi, pesti és szlovák színészek is részt vesznek. Hogyan nézett ki a munkafolyamat?
*Bartha Lóránd*: Először kimentünk nyáron a hegyek közé és összegyűltünk Szárazmogyoróson egy táborban. Igazából ez egy buli volt, sok színházzal meg a határaink feszegetésével. Születtek izgalmas, de az előadás szempontjából használhatatlan jelenetek. Az elsődleges célom az volt, hogy összeszokjon a csapat és kialakuljon az összhang. A tábor résztvevői közül végül hat emberrel kezdtünk el dolgozni, akikhez később csatlakozott két pesti színész. A kialakult alkotótársasággal aztán ellátogattunk egy misztikus, Árpád-kori faluba, Gyantára, majd Kolozsvárra és idén januárban Gyimesbe. Az egész félév tehát a barátkozásról szólt, miközben a színházról gondolkodtunk. Született egy szöveg, amin egy hete dolgozunk a Jurányiban.
► Milyen térben képzeltétek el az előadást?
*Bartha Lóránd*: A tér egy középkori, misztériumjátékra emlékeztető színpadból áll, mely a folytatásos drámák egyik állomásaként is értelmezhető. Ez egy egyszerű, ide-odamozgatható deszkaszínpad, melyen eljátszunk egy történetet. Ebben az előadásban a magunk és a néző képzeletét szeretnénk megmozgatni: játszunk, és ez egy tér lesz, amiben remélhetőleg jó lesz játszani.
Kapcsolódó
>>> Szabadság, kísérlet, Erdély – Beszélgetés Bartha Lóránddal
