► Mindkét szülőd neves színházi szakember: anyukád, Szakács Györgyi jelmeztervező, apukád Szlávik István díszlettervező. Gondolom már a gyerekkorod is a színház körül forgott…

*Szlávik Juli*: Természetesen gyerekkorom meghatározó alapélménye a színház, gyakorlatilag ott nőttem fel.

► Őrzöl valamilyen képet egy emlékezetes előadásról?

*Szlávik Juli*: A sok átütő gyerekkori élmény közül talán a legfontosabb Ascher Három nővére, melynek jelmezeit és díszletét szüleim tervezték, ráadásul a próbaidőszak alatt anyukám velem volt várandós és a bemutató után pár nappal hozott a világra: mondhatni ugyanolyan koprodukció vagyok, mint ez az előadás – arról nem is beszélve, hogy a nevemet Básti Juli után kaptam. Érdekes amúgy, hogy kiskorában az emberre nagyon primer módon hatnak az előadások: még nincs róla különösebb tudásod, nem olvastad, nem tudod, ki a szerző, illetve hogy mit kellene látnod, csupán elsődleges befogadói szempontból figyeled az előadást. Sokszor igyekszem magam visszatolni erre a küszöbre, mert szerintem ebből az nézőpontból érdemes dolgozni is.

► Azt mondhatjuk, hogy a jelmeztervezői pálya szinte eleve elrendelt volt számodra, mégis a Képzőművészeti helyett a bölcsészkarra mentél.

*Szlávik Juli*: Megijedtem. Úgy éreztem, hogy Magyarországon a jelmeztervezést tiszta lappal nem tanulhatom. Másrészt olyan sok újdonságot nem is tudtak volna mondani, hiszen már akkor a gyakorlatban tanultam ezt a szakmát: már filmeztem és csináltam előadást is. Az irodalom pedig mindig is nagyon érdekelt és sokszor érzem ma úgy, hogy ennek több a hozzáadott értéke a munkámhoz, mintha a Képzőre jártam volna.

► Ma már rendszeresen dolgozol együtt például a Trojka Színházi Társulással és a 011 Alkotócsoporttal, akikkel a Jurányiban január 11-én mutatjátok be a Párnaember című előadást. Hogyan kerültél Radnai Márkkal munkakapcsolatba?

*Szlávik Juli*: Cseh Renátó, akivel többször dolgoztam már előtte is egy produkcióban, mutatott be Márknak. De az Alkotócsoport több tagjához szoros ismeretség fűz, például a Meanwhile in Kansas főszereplőjét, Dorkát alakító Bakonyi Alexa 16 éves korom óta az egyik legjobb barátnőm.

► Mi az inspiráló számodra Márk rendezéseiben?

*Szlávik Juli*: Szüleim révén alapvetően egy nagyon művészszínházi közegben – például Kaposvárott és a Katonában – szocializálódtam, és Márkban pont az számomra az izgalmas, hogy nem csak egy szűk színházértő elithez kíván szólni. Emellett engem mindig is izgatott a popkultúra. Kevesen tudják rólam, hogy csinálok reklámokat és klippeket, például Fluor Tomiét, ami nem a mi világunk, de a tehetség és a teljesítmény minden formájában hat rám. Ráadásul szerintem nem húzható egy demarkációs vonal e két világ között: Márkban az a jó, hogy mindkettőben érvényes tud lenni. Témaválasztásai mentén bevonz olyanokat is a nézőtérre, akik egy másfajta befogadói nézőpontot tudhatnak magukénak, mert egy sokkal ingertelítettebb vizualitáson szoktak.

► Mesélnél a jelmeztervezés folyamatáról, például hogy ez a Párnaembernél hogyan zajlik?

*Szlávik Juli*: Miután elolvastam a darabot és átbeszéltük, részt vettem az olvasópróbán, elkezdtünk Márkkal képeket, filmrészleteket nézegetni, melyek világát közel éreztem a darabéhoz. Majd a próbafolyamat előrehaladtával pontosabban kielemeztük a karaktereket és összeraktuk a jellemzőiket. Azt, hogy melyikük milyen a másikhoz képest. Most épp a beszerzési hajrában vagyok. Holnap első öltözés, ahol megnézzük, hogyan működnek az összeállítások. Ha nem érzek valamit 100 %-osnak, képes vagyok azon az utolsó pillanatban is változtatni. Szerencsére Márk is társ ebben, rendezőként simán kidob még egy-két felesleges dolgot közvetlenül a bemutató előtt, hiszen mi ez ahhoz képest, hogy van olyan előadásunk, ahol még a szereplők is változnak, így értelemszerűen a ruhájuk is.

► Márk rendezéseihez általában „mai ruhákat” tervezel, de szoktál korabeli kosztümöket is készíteni.

*Szlávik Juli*: Engem mindig minden nagyon érdekel. Nagyon szeretek igényes, érzékeny korabeli kosztümöt csinálni, mert úgy érzem, hogy ez a saját generációmban viszonylag egyedinek számító képességem. Órákig képes vagyok nézegetni egy csipkét egy századfordulós blúzon, lenyűgöz a korszellem mássága. Azért is, hogy ha kell, a lehetőségekhez képest tudjam reprodukálni. Máskor pedig az ad hatalmas élvezetet, ha egy egyszerű mai munkásruhát tehetek olyanná, mint amiben évtizede takarítanak. Önmagában a ruhák nem foglalkoztatnak, vagyis nem jobban mint más, csak az, hogy hogyan tudok velük egy embert jellemezni. Sokan megjegyzik, hogy milyen jól kijövök a játszókkal. Ennek titka talán abban rejlik, hogy próbálom őket segíteni, megtalálni velük a közös hangot, kideríteni, hogy hogyan tudják magukból felépíteni a figurát, hiszen a ruháimmal elsősorban én is jellemeket építek.

► Mennyire különbözik a film és a színpad logikája a jelmeztervezés terén?

*Szlávik Juli*: Vannak kulturálisan letapadt jelrendszerek, melyeket ugyanúgy használsz mindkét helyen, de ezt leszámítva teljesen más. A filmben az aprólékosságnak, míg a színházban az összhatásnak jut nagyobb szerep: a filmen mindig nagyon fontos az, ami az arcon, az arckörnyékén van, hogy például milyen a fülbevalód. A színpadon arra figyelnék, hogy a fülbevaló hogyan harmonizál a pulcsiddal. Úgy tudnám összefoglalni, hogy a színházban szélesebbek az ecsetvonások. Színpadon például a festészethez hasonlóan tudsz komponálni, hiszen van egy adott tér, látod a hátteret, a próbák alapján tudod, hogy mi fog történni, kik vannak egyszerre a színpadon. A film azonban utólagos szerkesztéssel, a vágóasztalon készül el. Hiába tervezed el, hogy a főszereplődnek jellemfejlődési ívét úgy képezed le, hogy lesz egy piros cipője, amit a történet elején és végén fog viselni és a középen pedig ráadsz egy piros kalapot, ha rendező és a vágó végül úgy dönt, hogy a középső jelenetet kihagyják, vagy az elejére teszik.

► Rengeteg mindent csinálsz, reklámokban, klippekben, filmekben és előadásokban dolgozol. Van valami, amit szívesen kipróbálnál még?

*Szlávik Juli*: Ó, még épphogy csak belekóstoltam. (nevet) Mindennap úgy kelek fel, hogy boldog vagyok, mert egyszerűen imádom a munkám. Tegnap még Nyíregyházán jártam ruhapróbában és kíváncsian vártam, hogy megismerjem az ottani színház és varroda dolgozóit, előtte pedig Erdélyben voltam, ma meg itt ülök a Jurányiban. Leírhatatlanul érdekes és izgalmas a mi szakmánk. Azt kell, hogy mondjam, szerencsés vagyok.