7óra7

Peregrinusok – A 25 éves KET premierje a BTF-en

Peregrinusok – A 25 éves KET premierje a BTF-en

2014. 03. 21. | 7óra7

Peregrinusok A Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok című bemutatója több okból is különleges mérföldkő a társulat életében. A Népszínház Táncegyüttes jogutódjaként született Közép-Európa Táncszínház első bemutatója Bognár József, Énekes István, Janek József és Szögi Csaba koreográfiája az Egy kiáltás képei, 1989. március 29-én, pont 25 évvel ezelőtt debütált a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Ezt az eseményt éleszti újra most 25 év elteltével a Peregrinusok, amely bemutatónak úgyszintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál ad teret.

A premier azért is kivételes, mert a készülő előadás, mint azt a címe is jelöli, három olyan hasonló sorsú koreográfus munkáját fogja egybe, akik itthon nevelkedtek ugyan, de szakmailag külföldön váltak „felnőtté”. Hosszú és tartalmas utat jártak be, melynek során a világ neves szakembereivel dolgoztak együtt. Az így megszerzett tapasztalatok kivonata ez az előadás, mely nemcsak összegzi, de reflektál is a Közép-Európa Táncszínház jelenlegi és vizionált jövőbeli identitására, amely a Peregrinusok létének szellemiségéhez, tetteik következetességéhez hasonlóan nem hagyhatja figyelmen kívül az anyafölddel kialakított viszony fontosságát.

A latin peregrinus szó eredetileg olyan idegent jelöl, aki elhagyja hazáját, s otthonától távol, bizonyos mértékig száműzetésben él, hogy szülőföldjére visszatérve az összegyűjtött tapasztalatait hasznosítsa. A szerzőhármas modern kori peregrinusként hazatérve, „peregrinusi” útjuk, útkereséseik során begyűjtött és elraktározott szakmai és művészi tapasztalataikat ebben a klasszikus „triple bill” (három egyfelvonásos), mégis egységként érvényesülő táncszínpadi produkcióban engedik újra szabadjára. A hosszas érlelődést, belső formálódást követően az anyaföld hazahívó és megtartó ereje által ihletve osztják meg hazánkban a külföldön szerzett tapasztalataikat.

Peregrinusok

*Kun Attila: Peregrinus*

Kun Attila tagja volt a világhírű londoni Rambert Dance Company-nek, majd később szólistaként a svájci Ballet Baselhez szerződött. Nemzetközi karrierje alatt olyan koreográfusokkal dolgozott mint Jiri Kylian, Mats Ek, Christopher Bruce, Mauro Bigonzetti, Johan Inger, Rami Be’er, Ohad Naharin, Jorma Elo.

Határozott és akkoriban visszavonhatatlannak hitt döntéseim következtében kétszer hagytam el Magyarországot, majd kétszer köszöntöttem újra otthonomként. Életutamba ezek a döntések mély nyomot véstek és most, hogy a 25 éves Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetőjeként újra otthonommá lett ez az ország, ideje színpadi formába öntenem utazásaim érzelmi és gondolati esszenciáit. Az örökített kultúra – nem a színpadi, hanem a nemzeti – stigmái, a külföldi kultúra nyomai, a „messziről jött ember” sorsa, az anyaföld elengedő és befogadó gesztusai, mind-mind fontos és mély kérdések. Ezek a kérdések az inspiráló „útitársaim” koreográfiám elkészítésében – állítja Kun Attila koreográfus.

*Mészáros Máté: A kezemet a fejembe hajtom*

Mészáros Máté olyan koreográfusokkal dolgozott együtt mint Ohad Naharin, Wim Vandekeybus, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galvan, Myriam Naisy, Robin Orlin. Jelenleg a világhírű belga fizikai színház, az Ultima Vez társulat tagja.

Az egyén és a vele szemben álló tömeg találkozik most, hogy az azonos kérdésekre megtalálják a választ. A más által épített pályán és szabályok szerint kell játszanunk, alkalmazkodnunk a környezetünkhöz – állítja Mészáros Máté koreográfus.

Kapcsolódó:

>>> Bemutatók és külföldi vendégjátékok gazdagítják az idei tánckínálatot

>>> Fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Közép-Európa Táncszínház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr117996067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.