„Félelmetes élmény egy élő szimfonikus zenekarra táncolni.”
„Félelmetes élmény egy élő szimfonikus zenekarra táncolni.”
A Közép-Európa Táncszínház K-Arcok elnevezéssel szólótánc sorozatot indít, amelynek első darabját Mind1 címmel Kun Attila művészeti vezető koreografálta Kovács Péter
A Bethlen Téri Színházban két éve indult, Ifjú Koreográfusok Fóruma elnevezésű program következetesen demonstrációnak nevezi elkészült munkáit. Nincsen másfél tonnányi
A Közép-Európa Táncszínház (KET) Jurányiban tartott sajtótájékoztatóján a szó szoros értelmében indultak el a kezek – ugyanis Kun Attila, a KET művészeti vezetője
A Közép-Európa Táncszínház 2015-ös pályázatának eredményeként újabb három fiatal kapott lehetőséget, hogy alkothasson és nyilvános bemutatót tarthasson munkájából. A
Az esemény a XI. Hargitai Megyenapok keretében valósul meg Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával.
A kíváncsiak beleshetnek a társulat mindennapi életébe, szünetben megismerkedhetnek a táncosokkal és a művészeti vezetővel. Márciusban 11–én, 13-án és 17-én délután
A középiskolásokat megszólító produkció mellett, a pedagógusok a Káva Kulturális Műhely: Tengerpart című drámaóráján, a SZEM Fesztivál résztvevői a Közép-Európa
► Ha jól tudom, a Horda 2 az első alkalom, ahol egy színházi-nevelési előadásban a kortárs tánc főszerephez jut.
*Takács Gábor:* Én is úgy tudom, hogy ilyen típusú,
*Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor - Vígszínház, Vígszínház, Budapest, rendező: Bodó