7óra7

Hét új produkció a zalaegerszegi színházban

Hét új produkció a zalaegerszegi színházban

2014. 03. 27. | 7óra7

A város elégedett a színház tevékenységével, kiváló minőségű művészeti munka folyik az intézményben, amit a közönség bizalma, szeretet is igazol – fogalmazott Zalaegerszeg polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Hevesi Sándor Színház Gyutai Csaba kiemelte, hogy a színház működése biztosított, a város immár egyedüli fenntartóként a következő évadban is biztosítani tudja a művészeti intézmény működését.

Besenczi Árpád igazgató elmondta, hogy a következő évad ősbemutatóval kezdődik: Nógrádi Gábor Az anyu én vagyok című komédiáját szeptember 15-én mutatják be Farkas Ignác rendezésében. A nagyszínpadi premierek sorában ezt követi az októberben bemutatandó Kölyök című musical, Pozsgai Zsolt műve, majd A miniszter félrelép című bohózatot láthatja a közönség, november végén pedig a Kean, a színész című komédiát tűzik műsorra.

Besenczi beszélt arról is, hogy az elmúlt évben megfogalmazódott a közönség részéről, hogy a repertoárban operettre is szükség lenne. A választásuk idén Zerkovitz Béla-Szilágyi László Csókos asszony című operettjére esett, a kortárs magyar darabok közül pedig Tasnádi István Közellenség című drámáját mutatják be 2015 áprilisában.

Az évad Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművével fejeződik be.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677996003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása