7óra7

Csodák márpedig nincsenek
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Csodák márpedig nincsenek

2014. 03. 30. | 7óra7

Tom Lycos darabja nem bonyolítja túl az alapszituációt, a renitens gyerek egy olyan táborba érkezik, ami főleg a fizikai munkával és katonás szigorral igyekszik befoltozni a gyerekek szociális érzékén tátongó lyukakat, amit kiegészít némi poros erkölcs- és magatartástan továbbképzés. Ahhoz képest, hogy a felvezetés milyen spéci tábornak írja le a helyet, a hollywoodi sztorikon edzett nézők talán csalódhatnak, mert tényleg nem rejteget meglepetéseket a sztori, nincs különleges képzés, a renitens eszén való furfangos túljárás, vagy nem várt fordulat a történetben.

Stefo Nantsou rendező nem is a cselekménnyel magával akar játszani, az úgyis az lesz, ami: az összezárt kamaszok a fizikai hierarchia szerint elkezdik egymást szívatni, amivel a tanárok nagyjából annyit tudnak tenni, hogy még többet futtatják őket, de a szívatások odáig fajulnak, hogy a renitenseknek szembe kell nézniük antiszociális viselkedésük súlyával. Mindez különösebb drámai hatás nélkül le is zajlik, nincsenek szélsőséges helyzetek, erős súlypontok nélkül megyünk végig a Kampókemp állomásain, viszont gazdag színházi nyelven van elmesélve a történet. Az egész tábor két emeletes ágy segítségével épül fel, pusztán a nézők fantáziájára bazírozva a Kolibri Színház egyébként üres színpadán. Ezért is van, hogy a célközönséget láthatóan leköti, amit lát, hiszen végig a képzeletükkel játszanak az alkotók, nélkülük ugyanis nem lesz az emeletes ágyból sziklaszirt vagy mászófal, és ezzel valóban pótolhatatlannak érezheti magát a közönség, végig játszhat.

Kampókemp (Nevelőtábor) - Fehér Dániel, Krausz Gábor, Szanitter Dávid, Bárdi Gergő, Czupi Dániel

És mintha ez lett volna az elsődleges cél, a virtuális valóság színházi nyelvvel való megteremtése, és nem a Kampókempben kétségtelenül meglévő szituációk húsba vágó problémáinak megpedzegetése, amitől némileg könnyűvé válik az előadás. Míg a kamaszok megjelenítése a néhány parodisztikus elem ellenére is alapvetően valóságos marad (Krausz Gábor karaktere a fizikai terrorban éli ki magát, Czupi Dániel a falkavezér, Bárdi Gergő és Fehér Dániel az elnyomhatók), addig a nevelőtábor alkalmazottai mindannyian elsősorban paródiák. Ennek egyik véglete a rajzfilmesen elrajzolt, és ekképpen nehezen komolyan vehető Zack Gamble parancsnok (Szanitter Dávid), a másik Ruszina Szabolcs sejtelmesen ügyködő Dr. Heartja, Megyes Melinda tanítónénijei pedig rendre a reálból indulnak és a paródiában kötnek ki végül. De ezek az irányok nem adnak ki egy markáns olvasatot. Mintha nem lenne eldöntve, hogy az inkompetens szülőkről, a diszfunkcionális átnevelési kísérletről, vagy a kamaszkorral járó viselkedésminták magától értetődéséről akarna-e szólni az előadás. Talán ezért nincs igazi súrlódás a fiatalok és a felnőttek világa között sem.

Kampókemp (Nevelőtábor) - Ruszina Szabolcs, Fehér Dániel, Krausz Gábor

Mert a keretes szerkezet végül is azt sugallja, hogy ez sokkal kevésbé a gyerekek, hanem inkább a hozzájuk csak problémaként viszonyulni tudó felnőttek kórképe, a Czupi Dániel alakította, és valóban egy átlagos lázadó kamasznál nem sokkal renitensebb gyerek ott folytatja a négy nap után, ahol abbahagyta. Sem három, sem négy napos csodák nincsenek, de hogy ez az üzenet a célközönséget mennyire mozgatja meg, afelől lehetnek kétségek.

_(2014. március 22.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458005883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.