7óra7

Gondolkodjunk, Béláim!
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Gondolkodjunk, Béláim!

2014. 04. 03. | 7óra7

Gogolrevizor

Mert lett légyen bármilyen színvonalas egy hangalámondás, az sokat elvesz a színészek teljesítményéből, hiszen mégiscsak fontos része a színészek szakmájának, hogy hogyan mondják, amit mondanak, és a helyzetet csak súlyosbítja, ha egy lendületes dumálásra épülő előadásról van szó – nyilván nyomós ok volt arra, hogy ne feliratozás legyen inkább. A prológ egy része ugyancsak a technika áldozata lesz, de aztán zavartalanul folyik tovább az előadás, amely impozáns minimalizmussal, a színészekből kiindulva kezdi el felépíteni Gogol csak annyira groteszk világát, amelynek még minden eleme stabilan áll a rögvaló talaján is.

Gogolrevizor

Viktor Rizsakov rendezése a kisváros kocsmájába diszponálja a történéseket, amikor megérkezünk, minket is kínálnak narancslével, és bátorítanak arra, hogy az előadás közben is nyugodtan rendeljünk, ha majd ahhoz lesz kedvünk. A revizor érkezésének hírére méhkasként bolydulni kezdő csinovnyikok és a közeg szinte kiált a szólamért: „Akkor most gondolkozzunk, Béláim!”, a félelem szülte reakcióik ugyanis nem sokkal szofisztikáltabbak, mint Garas Dezső szépemlékű filmjében Béláék válasza a felmerülő problémákra. Rögtön felcsapásként a közönséggel megsemmisítik a terhelő iratokat – láthatóan élvezi a közönség a papírok rituálisan vadállatias megsemmisítését, csak úgy szállnak a papírtépetek, mintha a hó hullana. Azt pedig semelyik inkompetens, korrupt káder sem akarja észrevenni, hogy rossz segget nyalnak, Ivan Hlesztakov ugyanis közel sem revizor, de ellenben ügyes szélhámos, aki gátlástalanul kihasználja a váratlan alkalmat. És persze millió és egy lehetőség lenne rájönni, hogy nem ő a valódi revizor, de az arctalan hatalomnak való megfelelés kényszere és a megannyi vaj a fülek mögött teljesen képes felülírni a józan ész parancsát.

Gogolrevizor

Ezt a kisstílűséget a társulat könnyedén, a civil létezés és a szerep közötti határmezsgyén, a közönséggel folyamatosan kommunikálva, rendíthetetlen jelenléttel, végig játékosan mutatja meg. A gesztusszinten folyamatosan jelenlévő interaktivitás olykor szélsőséges formát ölt, és a polgármester felesége – aki egy szép szerelmes számra bárkivel, bárhol, bármit – olyan magától értetődően kapja le az egyik nézőt az első sorban, hogy az minden látszólagos szélsőségessége mellett is stílusos tud maradni. De ugye abban az esetben, ha a néző teljes értékű játszópartnerként van kezelve, akkor sok minden belefér. Ma este ez is. Mégis az a jellemzőbb inkább, hogy a jelenetek különösebb karcosság nélkül – nem erősít rá az előadás a megalázás különböző fokaira, és a politikai hatalom réme is inkább játszópartner marad, semhogy a természetrajza legyen kutatva – és nem szigorúan ragaszkodva a konkrét kocsmadíszlethez, eljátszadoznak a jelenetekkel, de nem tét nélkül. A könnyelmű féligazságok motiválják a szereplőket, és ezt a pszeudovilágot nagyítják fel láthatóvá.

Gogolrevizor

Senki nem int a pincérnek előadás közben, hogy inna egyet. Nem csoda, hiszen a fenének sincs kedve ezekkel az alakokkal – mert bármilyen kedves naivitással is jeleníti meg a társulat a politika legkisebb halait és szűk pátriájukat, mégiscsak nímandokról van szó – együtt inni. De még csak futólag beszélgetni se. Arra meg végképp nem vetemedne senki, hogy a közügyeinket rájuk bízzuk. De ez csak a színház, tudjuk, és a szereplők is tudják, hogy a látszólagos happy end után jön a pofára esés. Ha itt megállt volna néhány súlyos pillanatra az előadás, talán még húsba is vág a dolog. De ez az előadás most nem ezt vállalta. Játszott és mi is játszottunk.

_(2014. március 26.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418001509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.