7óra7

Szállodaszínház a Gellértben – Az első bemutató a Macskalépcső

Szállodaszínház a Gellértben – Az első bemutató a Macskalépcső

2014. 04. 08. | 7óra7

A szállodaszínház megálmodói komplex élményt nyújtanak, a színházi est után vacsorát is kínálnak a vendégeknek - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a majdnem száz éves épület falai között található zeneterem renoválása adta az ötletet, hogy elkalandozzon a szálloda a színház világába is. A közleményben Fekete Marcellt, a szálloda igazgató-helyettesét idézik, aki elmondta, hogy a Gellért első emeletén a korábban zeneteremnek épült, a háború után bútorraktárnak használt nagytermet pár éve újították fel.

A szállodaszínház első bemutatójaként Thuróczy Katalin Macskalépcső című művét láthatja a közönség Sztárek Andrea rendezésében két fiatal színművész, Szitás Barbara és Mezei Léda szereplésével. A darab két nő találkozásáról szól: ahogy megismerik egymást, egyre szorosabb a kapocs, amely összeköti őket. Sorsuk egyetlen közös pontban metszi egymást, e körül forog jövőjük, életük, talán haláluk is – olvasható a produkció ismertetőjében.

A szervezők közlése szerint a Macskalépcső esetében a darab találta meg a helyszínt: adott volt a produkció, amelyhez megfelelő játszási helyet keresett a rendező, így esett választása a Gellértre. A szálloda zenetermét "romkomcsás" hangulatú teremmé alakították, amely különleges hatást kelt a patinás szállodában. Thuróczy Katalin szatirikus komédiája a bemutatót követően pénteken és szombaton is látható.

A szervezők tervei szerint a továbbiakban is rendszeresen rendeznek színházi esteket ezen a helyszínen, több előadás, ismert produkció és művész is szerepel majd a jövőben a programban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr647996245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása