7óra7

Jurányi projekt: Inkubá-Túra

Jurányi projekt: Inkubá-Túra

2014. 04. 14. | 7óra7

Art Centers as Sustainable Incubators for Creative Industries (A művészeti központok mint a kreatív iparágak fenntartható inkubátorai) projekt első szakaszának második része: Inkubá-Túra.

Miután március elején megismerkedtek a kolozsvári Ecsetgyár struktúrájával március 21-25. között, a Jurányi munkatársai folytatták a Visegrádi Alap által támogatott projektjük megvalósítását és ellátogattak a partnerországok inkubátorházaiba, művészeti központjaiba. Több, sok szempontból különböző típusú intézmény munkatársaival találkoztak.

Fabryka Sztuki, Łódź

A lengyelországi Łódźban a Fabryka Sztuki művészeti inkubátor két munkatársával találkoztak, akik a nemsokára nyíló intézmény programjait koordinálják és majd a beköltözők napi munkáját támogatják. A Fabryka Sztukit egy 7000 négyzetméteren elterülő valamikori textilgyár raktárépületéből alakították át, ahova most 20 start-up és szervezet költözik be. A részben európai uniós támogatásból felújított épületben egy, a legutolsó technika vívmányoknak megfelelő színházterem is várja a látogatókat, ugyanakkor számos hatalmas közösségi tér. A Fabryka Sztuki a beköltöző szervezeteket és start-upokat az inkubációs időszakban különbözőképpen tudja támogatni: például ingyenes közösségi teremhasználatot biztosít, networking lehetőségeket/eseményeket szervez.

Ezután a cseh Pilsen városában a Johan egyesület által fenntartott Moving Station szervezői fogadtak. A Johan egyesület munkatársai már régóta drámapedagógia foglalkozások szervezésével foglalkoznak, tevékenységi körüket lassanként bővítették kulturális események szervezésével. Az 1904-ben épült vasútállomást, amely még kissé squat-szerűen működik, késő tavasztól kora őszig ad otthont kulturális eseményeknek 2000 óta. Több együttes is itt tartja fenn próbahelyét. Az épületet, amely magántulajdonostól bérelnek, az Európai Unió Strukturális Alapjainak támogatásával szeretnék felújítani. Számos kiállítótér található benne, amelyek még nem felelnek meg egy ilyen intézmény igényeinek, de a fiatal művészek, egyetemisták számára így is közkedvelt hely.

Moving Station, Pilsen

Az utolsó állomás a pozsonyi KC Dunaj. Ez a kulturális központ, amely leginkább a Corvintetőre hasonlít elhelyezkedés szempontjából, egy áruház utolsó emeletén kapott helyet. A KC Dunajban esténként főleg koncertek, beszélgetések és irodalmi felolvasásokat rendeznek. Viszont egy nappal is nyitva tartó kávézóban bármikor le lehet ülni, illetve a tetőteraszról is lehet csodálni a belvárost. Ez a kulturális helyszín teljesen önfenntartó, terembérlésből, a jegybevételből illetve a fogyasztásból származó bevételből tartja fenn önmagát. Emellett a szervezők úgy döntöttek, hogy több kulturális szervezetnek is otthont adnak, többek a start-upok inkubációjával foglalkozó önkéntes alapon szerveződő IDSPACE TEAM egyesületnek is otthon ad.

KC Dunaj, Pozsony

A Fabryka Sztuki, a Johan, a KC Dunaj valamint az IDSPACE TEAM egyesület képviselői ugyancsak részt vesznek a májusi workshopon Budapesten, a Jurányiban.

*A projekt célja*

Lehetőséget szeretnének teremtetni a tapasztalatcserére, projektpartnerek felkeresésére és különböző továbbképzési lehetőségek megszervezésére. Ennek keretén belül május 21 és 24. között a Jurányi Inkubátorházban sor kerül az első találkozóra, amelyen nem csak a partnerintézmények képviselői, hanem svéd, amerikai, német és más külföldi szakemberek is részt vesznek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr967995827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása