A világhírű Robert North amerikai származású táncos és koreográfus 1974-ben alkotta meg Trójai játékok című művét, amely meghozta számára az igazi áttörést. A klasszikus balettkomédia különlegessége, hogy a színen kizárólag férfiak szerepelnek. Igazi csemegének számít ez a balett, amelyben a közönséget humorral és nagyszerű férfitánc-élménnyel ajándékozzák meg – mindkettő ritkaság a balettszínpadon. North sajátosan ironikus látásmóddal kívánta megmutatni a férfiasság, a „macsó szellemiség” táncos kifejeződését, a ritmus, az energia és a jókedv bűvöletében, egyúttal különleges lehetőséget adva korunk férfitáncosai számára.
Amíg a cigánykerekek, kézenállások, kézen-, illetve fejen átfordulások, különböző ülőhelyzetek, ugrások, szökellések egyaránt a brazil harcművészeti technika jellemzői, az összekapaszkodó birkózó mozdulatok, a fél lábon ugrálások az antik görög táncok emlékét idézik fel, úgy mintha a táncosok egyszerre lennének brazil harcművészek és görög atléták. A japán aikidó szellemiségének hatása pedig leginkább a partneri munkában fedezhető fel.
A baletthez felhasznált zenének – szerző: Bob (Robert George) Downes – ugyancsak fontos inspiráló ereje volt a mozdulatok születésében. Ez a muzsika a batucada, a hagyományos brazil ütőhangszereken előadott, a szamba zene népi, utcai változataként élő irányzat. Az afrikai gyökerű, de Rióban született, dobokon és csörgőkön játszott örömzene mára az egész világon ismert és közkedvelt zenei műfaj lett, amelyet már nem csupán a riói karneválokon játszanak.
A Trójai játékok Robert North számára az első igazi koreográfusi sikert és elismerést hozta, a mű pedig a bemutató óta bekerült a világ számos, jelentős balett-társulatának repertoárjába (Harlemi Táncszínház, Batsheva Együttes, Stuttgart Ballet, San Francisco Ballet, Tokyo Ballet).
Az est második felében az egyik legkorábbi klasszikus-romantikus balettkoreográfia, A Szilfid kerül színre. Az 1832-ben bemutatott darab a maga korában stílusteremtő, újításokkal teli előadás volt. Megteremtette a fehér balett, a spicctánc fogalmát, a tündérvilág és a halandók közti tragikus szerelmi történetével pedig későbbi romantikus balettek mintájául szolgált. Az eredeti Taglioni-koreográfia 1932-es párizsi bemutatója új mű alkotására inspirálta a dán August Bournonville-t. 1936-os premierje óta is ezt a változatot kedveli jobban a nagyközönség, a darab előadása pedig a mai napig kihívást jelent a balettművészeknek. A Szilfid ősváltozata nem is maradt ránk.
A Szilfid Skóciában játszódó, első látásra ártatlannak tűnő meséje mögött valójában mélyebb emberi vágyak rejlenek. S ki másnak, mint egy férfinak a vergődése kerül a középpontba?! James békésen készül a menyegzőjére, amikor felbukkan a furcsa lény, aki először csak megzavarja, majd el is bizonytalanítja Effie iránti szerelmében. Később a Szilfid nyíltan megvallja Jamesnek, hogy a felesége szeretne lenni, végül addig-addig kérleli, igézi, amíg a férfi faképnél hagyja hús-vér aráját és követi az erdőbe a szellemlányt. A férfi tehát választ a realitás és az elérhetetlen, idealizált nőalak között: természetesen az utóbbit. Vajon miféle kimenetele lehet egy ilyen szerelemnek? Törvényszerűen valamelyikük veszte...
A történetben szereplő Szilfid egyébként a „tündérosztályozás” szerint egyszerű erdei szellemlény. Tulajdonképpen a szilfid egyszerre gyűjtőnév és a darab címszereplője. Egyesek szerint szilfeket kellene emlegetni, akikből vannak nők és férfiak is, közéjük tartozik A szentivánéji álomból is ismert Oberon. Legfőbb tulajdonságuk, hogy könnyedek, nem véletlenül a magyar nyelvben a karcsúság egyik szinonimájaként szolgál a szilfid szó.
A hazai nézők legelőször 1858 tavaszán láthatták Taglioni Szilfidjét a pesti Nemzeti Színházban, összesen három alkalommal. A következő találkozásra 1973 januárjának végén került sor, amikor az Operaház a Dán-est keretén belül A Szilfidet és az Etűdöket mutatta be. A Szilfid 24 alkalommal ment, s legközelebb 2010 tavaszán, a Dán Királyi Balett vendégjátéka során került színre egy alkalommal.
A Magyar Nemzeti Balett 2014-es bemutatóján új látványvilágban: Csikós Attila díszleteiben és Závodszky Dalma jelmezeiben mutatják be a koreográfiát az Opera balett társulatának tagjai.
Maina Gielgud, a darab betanító balettmestere 14 évet töltött az Ausztrál Balett vezetőjeként, most szabadúszó tanár, színpadra állító balettmester és koreográfus. A Szilfid budapesti színrevitelével kapcsolatban kiemelte: „Szeretném kifejezni, milyen nagy öröm, hogy ismét a Magyar Nemzeti Balettel dolgozhatom. Frissítően hat rám, hogy igazi táncos színészeket találtam az együttesben, akik nem félnek játszani, ugyanis főleg az angolszász országokban azt tapasztalom, hogy kezdetben idegenkednek a színészi játéktól. Úgy érzem, hogy a Magyar Nemzeti Balett egy új korszakba lépett, amely egyszerre tartogat értékes repertoárt és kiváló lehetőségeket a művészek számára.”