A két végzős gimnazista, Dóri és Bence egy nyári kaland után távkapcsolatra kényszerülnek. A sok humorral átszőtt előadásban megelevenednek majd a megosztott videóklipek, chat-beszélgetések, játékok, amikkel a két főhős megpróbálja valóságosnak megélni szerelmét. Lassan a néző szeme láttára keveredik össze a virtualitás, a fantázia és a töredék-valóság, így a fiatalok még saját érzéseikkel is egyre kevésbé vannak tisztában. Nem csoda, ha közéjük férkőzhet egy csábító idegen… De vajon hogyan lesz ebből happy end? – áll az előadás szinopszisában.

Az egyrészes, animációkkal és vetítésekkel színesített „zenés multitasking” dalbetéteit a jelenleg az ingolstadti városi színházban dolgozó Valcz Péter, a szövegeket Fekete Fruzsina és Szirmai Melinda jegyzik, utóbbiak a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhely színeiben. A felsorolt alkotók két különleges színházi munkában működtek már együtt: közös munkájuk eredményeként egy vacsoraszínházi thrillert és egy korrupcióról készített egyfelvonásos szatírát láthattunk tőlük Utolsó csepp és Ezen a szinten címmel. A készülő előadás dramaturg-rendezője Vékes Csaba, aki a Thália Színház tavaly megrendezett tehetségkutatójának nyerteseként készítheti el a produkciót az FTP idei évadjának keretében.

A produkcióban színpadra lép Mohai Tamás, Bánovits Vivianne, Kovács Vanda és Mózes András.

***

*A Thália Színház és a Blue Duck Arts közös bemutatója kapcsán Vékes Csaba, az előadás rendezője mesélt.*

A Blue Duck Arts nyolc fiatalból álló forgatókönyvíró-műhely, de profiljukba ugyanúgy belefér a színházi előadások létrehozása is. Megszületett legújabb, virtuális környezetben játszódó előadásuk ötlete. A Thália Színház tavalyi, fiatal rendezőknek kiírt pályázata épp jókor érkezett számukra: a Thália vezetése a szinopszis és a koncepció alapján bizalmat szavazott a produkciónak, ami május 16-án Oszd meg címen látható először Vékes Csaba rendezésében.

► Egy beharangozótok szerint a színészek nem találkoztak személyesen, amikor elkezdtetek próbálni. Azóta már „összejöttek”?

*Vékes Csaba:* Az, hogy a színészek ne találkozzanak a próba során, csupán az olvasópróba romantikája volt, ami valóban Skype-on zajlott. Azóta a Thália Stúdióban próbálunk, mint egy normál darabnál. Annyi plusz kialakult még a munkafolyamat során, hogy próba után sokat chatelünk. Sok kreatív ötlet felmerül így, ez valahogy még jobban körbeágyazza a próbafolyamatot, mindamellett, hogy jelentős részüket mégsem tudjuk használni, mert eltolnák a hangsúlyt arról, amiről az előadás szól, illetve kizökkentené a fősodor ritmusát.

► Mi is volna ez a „fősodor”, hogyan harangoznád be az előadást?

*Vékes Csaba:* Az Oszd meg két tizenéves távkapcsolati szerelmi drámája. Ők egy fesztiválon találkoznak egy szép nyári napon, egymásba szeretnek, aztán pedig jön a valóság: 200 km választja el őket egymástól Budapest és Pécs között, még gimnazisták, tehát abszolút szülői függésben vannak, önállóan nem dönthetnek semmiről. Nem marad más választásuk, minthogy az interneten tartsák a kapcsolatot és éljék a szerelmi életüket. Ebben a távkapcsolatban jelenik meg egy vetélytárs, aki viszont a lánnyal egy városban él és bármikor elérhető.

► Ezek szerint a szerelmi történetben valami olyasmit emeltek ki, ami épp nagyon aktuális.

*Vékes Csaba:* Az előadásban azt nézzük meg, hogy mennyire tud valós és tartalmas maradni egy kapcsolat, ha nincsenek benne új élmények. Ha a két fiatal valami közösen átélt dologról akar beszélni, nosztalgiázniuk kell, ha pedig új élményekre vágynak, akkor ezekből hiányozni fog a valódi érintés, simogatás, vagy maga a közvetlen visszajelzés, hogy a másik éppen milyen hangulatban, állapotban van.

► Milyen személyes élmény, tapasztalat segített megtalálni ezt a fókuszt?

*Vékes Csaba:* Én magamon is látom az internet gazdagságának a veszélyét: a szörfözést nem unod meg, mert mindig találsz valamit, ami valamely kíváncsiságodat kielégíti. Ha egy fiataltól elvárjuk, hogy ne folyamatosan ezeket a masinákat nyomkodja, akkor nekünk sem kéne folyamatosan ezeket a masinákat nyomogatni, ami nehéz, ha az ember munkájához ez kell.

Az is nagyon fontos, hogy ha valaki nagyon elzárkózik, az le- és kimarad: társaságban nem tud hozzászólni a témákhoz, így a világháló használata vagy a közösségi oldalak, a Facebook elterjedése mindenkit érint. A különbség talán az, hogy a mai fiatalok már ebbe nőnek bele, míg mi beletanultunk: nekünk nem olyan természetes ez a közeg, mint nekik. Ha a fiatalok hazamennek a suliból, ugyanúgy folytatják a kis magánéletüket, játék- és zeneküldözgetéssel, rossz helyesírású chat szövegekkel a világhálón. Úgy éreztük, erre a jelenségre a színháznak is reagálnia kell.

► Ennek kapcsán mennyiben volt különleges az anyaggyűjtés, az írás folyamata?

*Vékes Csaba:* A darabot többen írtuk, a világ három különböző pontján: Fekete Fruzsina jelen pillanatban Kuala Lumpurban él, Valcz Peti, a dalszövegek és a felvezetések szerzője pedig Ingolstadtban, míg Szirmai Melinda és jómagam Budapestről dolgoztunk. Chat beszélgetések alapján alakult ki a koncepció a különböző jelenetekkel, és ez a munkamódszer igen jót tett annak, hogy virtuális közegben játszódik maga az előadás is, hiszen az írás közben egymásnak küldött jelek, a chates várakozási idők beépültek a produkcióba. Igazából a virtuális beszélgetés jellemzőit próbáltuk a színészek kommunikációjára átültetni.

A csapaton belül mindenkit más és más érdekelt ebben. Volt, aki elkezdte kutatni, hogy milyen rajongói oldalak vannak, volt, aki csinált magának álprofilt, és úgy próbált ismerkedni, volt, aki a fiatalok levelezésébe próbált belelesni. Egy tagunk, Odegnál Róbert vizuális látványtervező gimiben tanít, úgyhogy neki teljesen átlagos probléma, hogy órán ne menjen a facebookozás; ő beszélt többekkel is a suliban, és nekem is vannak családi körben hasonló korú ismeretségek.

► A darab megírása során volt valami igazán meglepő számotokra?

*Vékes Csaba:* Talán a legmegdöbbentőbb, amikor a fiatalok minden gátlás nélkül bíztatják egymást arra, hogy a másik ölje meg magát. Azáltal, hogy nincs meg a személyes kapcsolat, nagyon kitolódnak annak a határai, hogy hogyan érint, érdekel-e egyáltalán az, mit is mondok, üzenek a másiknak. Bizonyos szavaknak elvész a súlya, mivel nincs meg a személyesség, a határok is kitolódtak. Ez egy elég ijesztő jelenség, de már máshová vezetett volna, mint amit először kijelöltünk témaként, így ezt nem építettük be az előadásba.

► Tehát bár fontos kérdéseket is megoszt velünk az Oszd meg, inkább egy vígjáték lesz a végeredmény?

*Vékes Csaba:* Az első nagy szerelem témával nem kockáztattunk nagyot: a fiataloknál, de nagyon sokunknál az első szerelem vagy fesztiválszerelem kimondottan személyes tud lenni, vagyis ez egy vígjáték lesz ugyan, de igazi drámai pillanatokkal. Reméljük, elindul majd egy párbeszéd, hogy a virtualitásnak ténylegesen milyen veszélyei, árnyoldalai vannak. Látni kell, hogy ez az egész átalakulás még annyira friss, hogy nem tudjuk, hová fog fejlődni, így nem is lehet róla igazán véleményt mondani vagy ítélkezni. Viszont fontos tudatosítani a jelenséget, ezért szeretnénk beszélgetni is az előadás után a fiatalokkal, közönségtalálkozó formájában.

► Az előadás témája és a „multitasking” műfaji megjelölés alapján milyen különleges audiovizuális környezetre, érdekes technikai megoldásokra számíthatunk?

*Vékes Csaba:* A vetített, animált háttérnek mindenképp az a célja, hogy visszaadja a virtualitás lehetőségeit: hogy a Balatonról pillanatok alatt fel tudjunk keveredni a Mount Everestre, aztán lássuk, hogy tulajdonképp egy szűk kis szobában ülnek a szereplők. Az előadás zenei világa is ezt a mobilitást igyekszik tükrözni, ezért minden egyes zenei effektet a színészek saját hangjukon adnak hozzá az előadáshoz, végig élőzene lesz. Bár sokkal egyszerűbb lett volna felvenni az alapokat, ezzel meg tudjuk mutatni, hogy pl. a beatbox-szal, egyszerű eszközökkel milyen könnyű jó hangulatú zenét teremteni, és mennyire jó közösségben lenni.

► Ezzel mintha lenne egy nagyobb vállalása is a projektnek...

*Vékes Csaba:* A KOMA-ban is külön szívügyem volt, hogy a fiatalok beleszeressenek a színházba, hogy lássák, két paddal is lehet színházat csinálni. A következő lépés, hogy megnéznek egy klasszikust, amit végigülnek facebookozás nélkül, de ezzel kezdeni már nem célravezető. A mai kőszínházak még egy 19. századi modell alapján épülnek, holott minél mobilabb terekre van szükség, és persze nyitott, rugalmas társulatokra. Ha a fiatalokkal meg szeretnénk szerettetni a színházat, fontos, hogy a kötelezettség érzetét le tudjuk vetkőzni. Az Oszd meg reméljük, egy izgalmas kerete, tere lehet ennek a Tháliában – ezért is örülök, hogy a produkció egy kőszínházban valósul meg.