7óra7

Átadták a Várkonyi-díjat a Vígszínházban

Átadták a Várkonyi-díjat a Vígszínházban

2014. 05. 13. | 7óra7

A közlés szerint a Várkonyi Zoltánról, a színház legendás igazgató-rendezőjéről elnevezett díjat hétfőn adták át Wiesmeyer Eriknek, aki 21 éve tagja a társulatnak.

"A színház számára különösen fontos ez a díj, mert azokat a dolgozókat tudjuk így elismerni, akik nincsenek reflektorfényben, viszont nagyon sokat tesznek a színházért" – idézi a közlemény Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, aki a díjazottról úgy nyilatkozott: "kivételes színházszeretete, a színház iránti alázata miatt a kollégák is nagyra becsülik".

Vígszínház

A színház honlapján olvasható, hogy ez az egyetlen díj a színház életében, amely a műszaki és adminisztratív dolgozókat ismeri el.

Wiesmeyer Erik immár másodszor kapta meg a Várkonyi-díjat, először 2004-ben vehette át az elismerést. Kezdetben díszítő, majd kellékes volt, de már több mint másfél évtizede az ügyelőpult mögül vezényli az előadásokat. Jelenleg 9-10 produkcióban ügyel a Vígszínházban, havonta mintegy 26-27 előadást vezényel le. Legtöbbször, mintegy 800-szor A padlásban szólította színpadra a színészeket és a műszakot.

A Várkonyi-díjat a rendező-igazgató özvegye, Szemere Vera alapította 1984-ben. Azóta minden évben a színház dolgozói titkos szavazással voksolnak egy műszaki vagy egy adminisztratív munkakörben dolgozó kollégára, akit Várkonyi Zoltán születésének május 13-i évfordulójához kapcsolódva tüntetnek ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr57995553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása