7óra7

Táncismereti tábort indít a Közép-Európa Táncszínház

Táncismereti tábort indít a Közép-Európa Táncszínház

2014. 05. 19. | 7óra7

A 2013 szeptemberében elindított D.E.E.P. (Dance for Everyone Education Program) oktatási csomagjuk keretében a tánc test- és szellemformáló technikáinak széles spektrumát kínálják minden lelkes résztvevőnek.

Több évtizedes tradíciót erősítve indította útjára az idén 25 éves Közép-Európa Táncszínház legfrissebb oktatási csomagját, amelynek célja a művészeti képzés széles körben való terjesztése. A társulat művészei gazdag óraadói tapasztalatokkal és valódi odaadással kívánnak részt vállalni a tánc, mint művészet, és mint a mentálhigiénét erősítő képzés népszerűsítésében. Szeretettel várnak minden lelkes résztvevőt a tánc területén szerzett tapasztalataitól függetlenül.

A Közép-Európa Táncszínház kiemelt feladatának tartja, hogy fiatal előadóknak, koreográfusoknak nyújtson bemutatkozási lehetőséget. Idén második alkalommal indította útjára pályájuk elején lévő alkotókat támogató programját IKF – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven. Ez a következetes munka, az ifjú tehetségek keresése alapítása óta jellemzi a KET életét, és ez nemcsak az alkotókra, hanem a fiatal előadókra is kiterjed. Tehetségkutató és ‒gondozó programjában ezen kívül az általános iskolások, valamint a közép‒ és felsőfokú képzésben résztvevők is egyaránt jelen vannak.

KET DEEP (Közép-Európa Táncszínház – Dance for Everyone Education Program – Tánc Mindenkinek Oktatási Program)

Órarend a négy napra

13:00-14:15: Kun Attila / klasszikus balett és Cunningham technika, szabad improvizáció
14:30-15:45: Palcsó Nóra / kontakt improvizációs táncóra
16:00-17:15: Elméleti óra: Lőrinc Katalin (ősmagyar mozgalom), Rényi András (tánc – színházi esztétika), Kun Attila (táncjelen – kötetlen beszélgetés)
17:30-18:45: Horváth Adrienn / kortárs akrobatika (kezdő)
19:00-20:15: Mádi László / „Az én táncom”

Előzetes regisztrációkat e-mailben a miroljuba.petrova@cedt.hu címre várják május 31-ig.

***

Az órák és az oktatók bemutatása

Gyakorlati órák

*Kun Attila – Napi gyakorlat – Klasszikus balett és Cunningham technika*

Kun Attila 2013 szeptemberétől a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője. A londoni Rambert Dance Company és a svájci Ballet Baselnél eltöltött évek során olyan koreográfusokkal dolgozott, mint Mats Ek, J. Kylian, W. Forsythe, Merce Cunningham, Ohad Naharin, Wayne McGregor, Christopher Bruce, Johan Inger, Jorma Elo, Mauro Bigonzetti. Az általuk szerzett ismereteket használja kurzusán, ahol a fizikai állóképességet és a technikai tudást fejlesztve a test és a testet irányító szellem kapcsolata erősödik, így a tréning résztvevői egy gazdagabb és tudatosabb „mozgás-szótár” elsajátításáig jutnak el.

*Szabad improvizáció (elmélete és gyakorlata)*

Az órákon választ kapunk arra, hogyan lehet a szabad mozgásenergiákat egy folyamatos, impulzusokban gazdag áramlássá nemesíteni. Emellett egy tudatos és inspiráló mozgásszótárral ajándékozza meg a résztvevőket, ami sikeresen alkalmazható bármilyen közösségi összejövetelen, legyen az akár egy előadás vagy hétvégi klub program.

*Horváth Adrienn – Kortárs akrobatika (kezdő)*

Horváth Adrienn 2009 óta dolgozik a Közép-Európa Táncszínház művészeként. A showtánc- versenyek világából – ahol 2000 és 2006 között 8 világbajnoki címet nyert – a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskolába került. A győri diploma megszerzését követően 2007-től 2009-ig a Fejes Ádám vezette MU Terminál Kortárs Táncműhely tagjaként dolgozott. 2012 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola moderntánc pedagógus szak hallgatója, 2013-ban elnyerte a Fülöp Viktor-ösztöndíjat.

Adrienn még kisgyermekként csöppent bele a showtánc-versenyek világába, ahol sokféle táncstílussal ismerkedett meg, többek között balettel, moderntánccal, hip-hoppal, később az akrobatika világába is belekóstolt. Órái során az akrobatikusabb showtánc elemek modern/ kortárs technikákkal való ötvözetével találkozhatnak, ami által egészen új mozgásforma kipróbálására nyílhat lehetőség.

*Palcsó Nóra – Kontakt improvizáció*

Palcsó Nóra 2006-tól a Közép-Európa Táncszínház táncművésze. A Magyar Táncművészeti Főiskola moderntánc pedagógus mesterszakán a Táncoktatás Didaktikai Projekt keretében készítette képzési programját. Célja, hogy a kontakt improvizáció alapjainak megismerésén keresztül a résztvevők belekóstoljanak az egyéni és csoportos szabad rögtönzésbe.

A programon résztvevő kontrollcsoport a Prima Primissima díjas Bihari Táncegyüttes volt.

*Mádi László – „Az én táncom”*

Mádi László 2009-től a Közép-Európa Táncszínház szólistája, a KET-Terminál 2013 programvezető oktatója. A Terminál programjában már kipróbált föld és talaj közeli módszereket építi be az óráiba a kontakt- és föld technikák alkalmazásával.

Elméleti órák

Lőrinc Katalin: Ősmagyar mozgalom
Rényi András: Tánc – Színházi esztétika
Kun Attila: Táncjelen – Kötetlen beszélgetés

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr767995523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.