7óra7

MASZK-programok és kisfesztivál: tavaszi kollekció Szegeden

MASZK-programok és kisfesztivál: tavaszi kollekció Szegeden

2014. 05. 22. | 7óra7

A programok összeállításánál nem feledkeztek meg a holokauszt emlékévről. A nyitóestén, május 5-én este hét órától Vári Éva Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész lesz a vendégük, Martin Sherman: Rose című monodrámájával. Rose humorral átszőtt meséje élni akarásról, bölcsességről és emberi hitről tanúskodik, és Rose életén keresztül éles rajzú portrét tár elénk a 20. századról is, amelyben minden megváltozott, kivéve az erőszakot. Az előadás rendezője Ilan Eldad.

Május 7-én a MASZK Egyesület, a Radikális Szabadidő Színház és az Amargant Színházi Műhely koprodukciója lesz látható, melyet Balog József, Formanek Csaba és Ilyés Lénárd írt, rendezett és játszik. „Az előadás a perzsaszőnyeg típusú szövegszerkezet és akciószervezés tarka egyvelege. Dramaturgiáját Tolnai Ottó prózája, velencei kémek jelentései, önálló színészi monológok, Liszt Ferenc zenéje és Kierkegaard félelme és reszketése kovászolja.” A Kifelé! című irányt mutató előadás bemutatója március 15-én volt a budapesti MÜSZI-ben.

A 42. hét - Csákányi Eszter, Thuróczy Szabolcs

Május 14-én a hazai színházi élet kiemelkedő csapata, Pintér Béla és Társulata vendégszerepel Szegeden. A 42. hét című előadásban nyújtott alakításáért Csákányi Eszter tavaly elnyerte A legjobb női főszereplőnek járó Színikritikusok Díját és a nyíregyházi Vidor Fesztivál Colombina-díját a legjobb női alakításért, míg az előadás megkapta a fesztivál legjobb előadásának járó Dottore-díjat.

Május 22-én 19.00 órakor nyitják meg a Régi Zsinagógában a IV. THEALTER U21 plusz kisfesztivált, melynek tavaszi programsorozata az Aperitif címet kapta. A hatnapos programsorozat nyitó produkciója a budapesti Katona József Színházból érkezik. „A Mennyekbe vágtató prolibusz. című »vers-előadás« Weöres Sándor egysoros versétől kölcsönözte címét”, a verseket válogatta és előadja Fekete Ernő Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánlják a nem szokványos pódiumestet, hiszen „Fekete Ernő és Weöres Sándor találkozása maga a nagy találkozás, a maga tökéletes hétköznapiságában”, „Profán szertartás, önmagát fricskázó szimfónia.”

Mennyekbe vágtató prolibusz. - Fekete Ernő

Május 23-án egy újonnan alapított formáció, a Nylon Group mutatkozik be a szegedi közönségnek a Burok című, nem vészesen interaktív celofán-happeninggel. Az előadás Eke Angéla egyetemi vizsgadarabját, a Kisasszonyt gondolja-fűzi tovább, amely 2013-ban több európai városban vendégszerepelt, Belgiumban emellett Young Talent díjjal is jutalmazták. „Egy nő eszmélésétől, nőiségére ráébredésétől, metaforikus vagy akár szó szerint értett születésétől jutunk el a párválasztáson át az esküvőig és az ott felmerülő kételyekig” – és mivel a formáció a báb-színház-látvány-happening-gasztronómia ötvözésével kísérletezik, nézői garantáltan különleges élményekkel gazdagodnak ezen az estén.

Május 24-én a Kisszínházban Arany János Toldija lesz látható, melyet Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas koreográfus, rendező állított színpadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya 2012 októberében készítette el a produkciót, amelyet azóta is teltházzal játszanak. A „sodróan lendületes, izgalmas” produkciót nem csak a tánc szerelmeseinek ajánlják, hiszen az előadásban a teljes Arany-mű elhangzik. A mozgás, a zene és a tánc a szöveg szerves részévé válik, így a produkció minden korosztálynak kivételes élményt nyújt.

Toldi

Május 25-én a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzős irodalmi-drámai tagozatosait képviseli az MKB Társulat, akik G. B. Shaw Warrenné mestersége című drámáját dolgozták fel, Az úrinő című előadásuk az Országos Diákszínjátszó Találkozón Ezüst minősítést nyert. Ugyancsak vasárnap lesz látható a Régi Zsinagógában a szegedi Kelemen László Szakközépiskola és Színitanoda két vizsgadarabja. Az Antigoné és a többiek című előadást Horváth Péter és Gömöri Krisztián színészmesterség tanárok állították színpadra.

Május 26-án a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház április 17-én bemutatott új előadása, az Antigoné/Iszméné lesz a vendégük. „Hogyan válasszunk isteni törvényeket egy istentelen világban? Hogyan válasszunk emberi törvényeket egy erkölcstelen világban? Antigoné vagy Iszméné? Hagyomány vagy élet? Demokrácia vagy zsarnokság? Jogállam vagy diktatúra? Felvilágosult tömeg vagy őrizetlenül hagyott állatkert?” Szophoklész mindig aktuális kérdéseket megfogalmazó klasszikusát Jelena Bogavac állította színpadra.

Kaddis - Jake Goodman Május 27-én, a kisfesztivál zárásaként a Szegeden is jól ismert Tünet Együttes Apropó című, kétrészes táncszínházi estjét láthatják a nézők, melyet a társulat tízéves fennállása alkalmából állítottak színpadra. Az Ez mind én leszek egykor című Szabó Réka szóló személyes leltár, amelyben a táncos-koreográfus „mesésen” mutatja be egy 44 éves nő, anya, művész életének számvetését. A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna pedig a társulat tagjainak valós és fiktív emlékeit felvonultató, költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző darab, „Őszinteségük, (ön)iróniájuk, mély emberségük vigasztaló, méltóságteljes protestálásnak hat egy barbár, hiszterizált országban.”

Május 30-án a Zéró Balett társulata a társkeresés minden korosztály számára aktuális témáját járja körül kissé abszurd és humoros előadásában. A Süti, bor, tánc, szex című táncszínházi produkció középpontjában „a mindennapok egyperces szerelmei és a nagy szerelmek mindennapi egypercesei” állnak.

Június 15-én, vasárnap este hét órától a Nobel-díjas Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változatával zárul a tavaszi programsorozat. A színpadi változatot Jake Goodman adja elő a Régi Zsinagógában angol nyelven, magyar felirattal. „Kertész szavai ma érvényesebbek és fájdalmasabbak, mint valaha” – fogalmazott a darab rendezője, a magyar származású Barbara Lanciers.

Kapcsolódó:

>>> Indul a szegedi MASZK Egyesület tavaszi színházi programja

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267995777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása