7óra7

Kezdődik a Pécsi Családi Színházi Fesztivál

Kezdődik a Pécsi Családi Színházi Fesztivál

2014. 05. 25. | 7óra7

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként immár második alkalommal rendezett egyhetes fesztiválra a jegyek többsége elfogyott, a most belépőket vásárlók szinte már csak a karzaton, pótszékeken foglalhatnak helyet - mondta el Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.

Csoda és kósza - Ficza István, Pogány Judit, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Gálffi László, Znamenák István, Kerekes Viktória, Vajda Milán

Hozzátette, hogy a tavalyi ötnapos családi eseményre 4 ezer ember volt kíváncsi, idén jó esély van rá, hogy a nézőszám akár a 4500-at is eléri.

Az igazgató utalt rá, hogy a fesztivált annak tavalyi sikerén felbuzdulva szervezik meg újra, s olyan, klasszikus és kortárs irodalmi művek feldolgozásával, drámák adaptálásával létrejött nívós produkciókat hívtak meg, amelyeket a felnőtt családtagok is szívesen megnéznek. Egyúttal remélik: mindez a fiatal nézőkkel nemcsak megismerteti, megkedvelteti a színházat, hanem inspirál is a felhasznált irodalmi művek s talán más könyvek elolvasására is.

A fesztivál május 27-én, a Pécsi Balett Diótörő című előadásával veszi kezdetét, ezt a PNSZ Ágacska című produkciója követi. Május 28-án a Veszprémi Petőfi Színház Légy jó mindhalálig és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Csalóka Péter című darabja lesz műsoron. Május 29-én a Miskolci Nemzeti Színház a Négyszögletű kerek erdő a Szegedi Nemzeti Színház a Mátyás mesék című darabbal jelentkezik. Május 30-án a PNSZ A kőszívű ember fiai valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kincsek szigete című előadásait láthatja a közönség.

Május 31-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Világszép nádszálkisasszony továbbá a Békéscsabai Jókai Színház Nyolckor a bárkán című mesejátéka, június 1-jén a budapesti Örkény István Színház Csoda és kósza a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Emil és a detektívek továbbá a kecskeméti Katona József Színház MacVedel, a kalózkísértet című produkciója kerül sorra. A fesztivált június 2-án a PTE Meseszép című táncestje zárja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr607995421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása