7óra7

„Lehet véleményed!” – Kritikaírói programot indított három budapesti színház

„Lehet véleményed!” – Kritikaírói programot indított három budapesti színház

2014. 05. 28. | 7óra7

A Magyar Színház színházpedagógusainak, Kámán Orsolyának, Márton Gábor Csabának valamint új tagjuknak Császár Rékának az ötlete alapján született meg program. A három színházpedagógus Vági Esztert a Katona József Színházból, valamint Végvári Viktóriát a Kolibri Színházból kérték fel együttműködésre.

A program lényege, hogy a résztvevő színházak ifjúsági előadásainak a célközönségét, a tizen-, huszonéves fiatalokat szólítsák meg a kamaszok saját szavaikkal. Az évad utolsó két hónapjában 7 fiatalt választottak ki – idén még nem pályáztatás útján –, akik a három közreműködő színházban nézhetnek meg ifjúsági előadásokat. A megtekintés után egy kritikában számolnak be a látott produkciókról.

A színházpedagógusok fontosnak tartják, hogy a kritikák ne egy szakértő véleményt tükrözzenek, sokkal inkább azt várják, hogy a fiatalok mit látnak és gondolnak egy-egy előadásról. Miért szólnak pont az ő korosztályuknak ezek az előadások, valóban nekik szólnak-e, hol van az ő, akár a személyes érintettségük bennük?

A kritikai program produktumait mindhárom közreműködő saját online felületein teszi közzé és a program eredményességétől függően szeretnék jövőre beiktatni a résztvevő színházak színházpedagógiai programjába.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727995379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása