► Május 20-án volt a bemutatója az Ódry Színpadon a Baal című előadásnak, ami a negyedéves vizsgarendezésed volt. Háromszor volt látható az előadás, hogy sikerültek ezek?

*Kovács D. Dániel (KDD):* Igazán megfeszített munka után az egész csapat energiája, koncentrációja, kreativitása vizsgázott. Sikerült jól időzíteni: egy exponenciálisan felfelé ívelő folyamat olyan pontján jött a mutatás, ahol a csapat robbanáskész állapotában volt. A visszhang nyilván megoszló, Baal történetében vágyképek manifesztálódnak: ez mindenki számára eltérő. Mindenki más Baalba szerelmes. Mindenesetre úgy gondolom, mindenki profitált ebből a három találkozásból, és megtisztelő a rengeteg néző, a kiemelt érdeklődés.

► Miért pont ezt a darabot választottad, mi érdekelt benne?

*KDD:* Az ösztöneink, vágyaink diktálta élet gyökeresen ellentmond az emberi együttélés normáinak. Baal a társadalmi konszenzusok figyelmen kívül hagyásánál többet enged meg magának: a társas viszonyok szélsőséges voltának egész spektrumát járja be. Nem elengedi, hanem lecsupaszítja a viszonyrendszereket: a ragaszkodás, a féltékenység, a szeretet nem mint két ember közti megállapodás artikulálódik, hanem mint az egyetlen út, ha az ember elfeledi a normákat, és megkeresi a határhelyzeteket.

Nem véletlen, hogy a néző, csakúgy, mint az előadásban az összes szereplő, gravitálódik egy ilyen radikális életvitel irányába. Ez a szabadság teret ad a fantáziának, megrészegít. Ugyanakkor a darab pontosan mutat rá: ez az út ilyen tisztaságban túladagoláshoz, (ön)romboláshoz vezet. A gátlástalansághoz való ragaszkodás ugyanúgy megkötés. Ez a kettősség érdekelt.

Sötét tónusokkal játszottunk: a kegyetlenség, az ego mindenek fölé emelése addig a pontig vihető, ahol az említett ego lepárlódik: a baali életérzés, egyfajta önmagába vetett hit adja a mozgási energiát Baalnak. És ez a hit az előadás során megremeg: az út közben elhagyott értékek hiánya okozza a törést.Az ösztönök diktálta életvitel nem kéne, hogy sötétnek, bizarrnak tűnjön. Mi okozza ezt az érzetet mégis? Baal tabukat dönt le. Nem szentségtelenít, hanem más tónusú szentség után kutat.

► Te mennyire vagy elégedett azzal, ameddig most eljutottatok?

*KDD:* Elégedett azzal vagyok, ahol négy hét próba után tartunk. Nem hiszem, hogy eljutottunk volna valaminek a végéhez. A próbaidőn kívül. A vizsga, érzésem szerint rengeteg ponton igazán mélyre megy, fontos találatok érződnek, miközben előadásként még sok munka van rajta. A struktúra jelenleg egy hömpölygő halál-triphez hasonlatos, a találkozások hangsúlyain is van még mit szerkeszteni. Rengeteg sallang is bent maradt, vázlatos ötlettöredékek: öröm lesz nekiállni, tovább kutatni, letisztítani.

► Ősszel az előadás átkerül a Szputnyik műsorára, de előtte lehetőségetek lesz még próbálni. Milyen teendők várnak rátok?

*KDD:* Elképesztően izgalmas helyzet ez. Ezzel a munkával a hátunk mögött olyan előtanulmányok birtokában vagyunk, amik tisztán mutatják a saját anyagunk erősségeit és gyengeségeit. Így kéne dolgozni mindig. Most, ezekkel a tapasztalatokkal egy új nekifekvés nem a felújítást fogja jelenteni, hanem a számomra, számunkra fontos találatok szöktetését, a struktúra újragondolását. Desztillálhatjuk az anyagot. Aztán keverünk hozzá újabb mocskot, arra is szükség lesz.

► Ez volt a második közös munkád a Szputnyik színészeivel, hogyan dolgoztatok most együtt?

*KDD:* Kialakult egy mély bizalmi viszony: morált, és emberséget próbáló helyzetekről tudunk közösen, szemérmetlenül gondolkodni. A befektetett energiák pedig meghálálódnak: az utolsó héten már nehéz volt olyan ajánlattal előállni, ami ne kötődött volna az anyag több más pontjához. Ez jó érzés, azt jelzi, közös irányokban gondolkodunk. A saját rendszerünkben. Inspirálni tudtuk egymást. Mindez persze nem kizárólag a színészekre vonatkozik: az előadásban résztvevő összes alkotó csapatként dolgozott. Menő dolog ilyen emberekkel kávézgatni szünetekben.

► Az első közös munka az évad elején bemutatott Reflex című előadás volt, amit május 30-án játszotok utoljára. Milyen utat járt be az előadás

*KDD:* Megtalálódtak a helyi értékek. A történetmesélés töredezettsége mögött a történet maga tisztult, a viszonyok pontosabbak lettek. A külföldi vendégjátékok fogadtatása azt sejteti, érvényes a téma ma Európában. Az itthoni előadások pedig rengeteg beszélgetést indítottak. Több ez az előadás, mint egy fesztiválra elkészített, majd itthon is bemutatott darab: első találkozás a csapattal, Závada Péter írásának mélyebb megélése, ötletek tárházának kiaknázása, egy feldobott stílus tökéletesítése

► Jövőre leszel utolsó éves, hogyan telt ez a négy év a Színművészetin, milyen az osztályotok?

*KDD:* Túlzás nélkül mondhatom, életem legintenzívebb időszaka. Óriás mennyiségű impulzus ért minket: kiválóan gondolkodó alkotó emberekkel találkoztunk. Érvényes ez a tanárokra, a többi osztályra az egyetemen, és persze az osztályfőnökeimre: Székely Gáborra és Bodó Viktorra, akikre mint mestereimre tudok felnézni. A négy fős színházrendező osztály (hatan kezdtünk, Gulyás Márton és Radnai Márk időközben kiszállt, ők  az Egyetem határain kívül folytatják az útjukat, amit színházi emberként járnak) már önmagában egy belső iskola. Székely Gábor mondta is, hogy egymástól tudunk a legtöbbet tanulni. Így lett.

Sipos Balázs megfontoltsággal, bölcsességgel, eszméletlen műveltséggel rendelkezik, miközben ő dobja a legelszálltabb jeleneteket is. Geréb Zsófi az évek során többször olyan bátorsággal vágott bele munkákba, hogy csak pislogtam. Zenét is miatta használok bátrabban, az hiszem. Székely Kriszta halálos pontossággal válogat stábot, eszközöket a produkciói megvalósításához, tudja, mit akar, kegyetlenül végigviszi, és közben laza tud maradni a csapata irányába. Egymás hibáiból, sikereiből, küzdelmeiből rengeteget tudunk tanulni.

Az évek során úgy tudtunk építkezni, hogy egy pillanatig sem érzékeltünk kényszert: minden találkozás azt segítette elő, hogy ki-ki az érdeklődése irányába fejlődhessen.

► Milyen munkák várnak rád a jövő évadban?

*KDD:* Jön az ötödév a színházrendező szakon. A Szputnyiknál a helyemen vagyok. Folytatjuk a Baalt, mellette két új bemutatóra is készülök. Ezeken fölül meghívást kaptam a Katona József Színházba, illetve a Vígszínházba is rendezni. Tervbe van véve egy ismerkedés a K2-vel is. A Zsámbéki-Fullajtár színészosztályban tanársegéd vagyok, megpróbálok figyelmet, energiát lőni arra is. Mindez rengeteg munka, felelősség. Intenzív lesz.

► A konkrét jövő évados terveken túl hogyan látod, milyen most pályakezdő rendezőnek lenni?

*KDD:* Bizonytalan. Ez talán mindig is így volt, és így is van rendjén. Nem révbe érünk az Egyetemen, hanem jobban látunk rá a pálya nehézségeire, kihívásaira. Megjegyzem, a közéleti támadások, a szakma megosztottsága nem feltétlenül sorolható a motiváló erők közé. Én jól használom a dacból születő energiákat, de a munkáim alapján érkező kritikára érvényesebb választ tudok adni, mint a felületes feltételezésekre. A nyitott gondolkodás, és az ezzel való találkozás vitt előre tanulmányaink, gyakorlataink során is. Ezt tovább keresni. Nekünk alkotóknak ez feladatunk is. És ha nem akadunk rá, teremtjük. Úgy érzem, az én generációmban ez a hozzáállás erősen megvan. Teret fogunk találni.