► A táncos előadói, a táncpedagógusi és a koreográfusi pályádat nézve egyrészt látni lehet benne egy karakteres ívet, ami a tudatosság érzetét kelti, másrészt hurkok, párhuzamosságok, nagy és még nagyobb – néha közismerten kényszerű – váltások jellemzik. Mennyire írod Te és mennyire írják mások a történetedet?
*Barta Dóra:* Az életvezetésemben van egy eltökélt vonal: mindenbe úgy kezdek bele, hogy azt hosszú távon szeretném csinálni. Ez az alapszándék az, ami az életgörbéimből íveknek látszódhat. De persze nem csak rajtam múlik, hogy ténylegesen mi történik: külső körülmények, váratlan behatások húzhatják keresztül vagy billenthetik át a jó előre kigondolt terveket. Ilyenkor egy kicsit elengedem a tudatos irányítást, és ebben a sodródásban elkezdek új alapot keresni, amire ismét tudok építeni. Van bennem egy szüntelen építkezési vágy, ami nem engedi, hogy sokáig billegjek és sodródjak alkotás vagy továbblépés nélkül.
► A saját társulat, a Badora 2009-es megalakulása hogyan illeszkedik ehhez a kacskaringós ívhez?
*Barta Dóra:* Táncosként gazdag és kiegyensúlyozott karrierem volt, amely során sok és sokféle feladatot kaptam. Valószínűleg ezért sem éreztem a tánc abbahagyásának gondolatát életem nagy drámai pillanatának. Ráadásul, a táncos pálya utolsó éveiben már folyamatosan az alkotáshoz, a koreografáláshoz kapcsolódó gondolatok foglalkoztattak. Így 2007-ben, amikor eljöttem a Szegedi Kortárs Balettől a saját társulat gondolata mind lelkileg, mind tervezésben elő volt készítve. Nem sokkal később alapult az egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozata, amelynek létrehozásában és működésében művészeti vezetőként vettem részt. Érdekelt, hogyan működtethető kőszínházon belül a hagyományos tánctagozati berendezkedés, és egy karizmatikusan elkülöníthető művészeti egység is, egyben.
► Kezdetekkor tehát a Badora társulat valamiféle burokban létezett a Gárdonyi Géza Színházon belül. Mi történt akkor, amikor ez a „védettség” megszűnt?
*Barta Dóra:* Amikor kiderült, hogy Egerben /személyi változások okán/ ez az elképzelés nem tartható, akkor a Gárdonyi Géza Színházon belüli tánctagozati működésünk szűnt csupán meg, azonban maga a művészeti egység – immár független társulatként a pályázati rendszerbe bejelentkezve – tulajdonképpen zökkenőmentesen ment tovább. Továbbra is rendületlenül hiszek abban, hogy miközben a tánctagozati egység egyértelműen a kőszínház felé van elkötelezve, művészi definíciója, személyhez kötött formavilága egyedi és autonóm legyen. Most a Kecskeméti Katona József Színházban erre a gondolatra épült a Kecskemét City Balett. Nagyon szép, és sikeres évadon vagyunk túl.
► Katonka Zoltánnal nem először dolgoztok együtt, de ez az első olyan alkalom, amikor nem csak előadóként, de alkotóként is egyforma súllyal vesztek részt az alkotásban. Most a próbafolyamat hajrájából nézve mit jelent ez az egyforma súly?
*Barta Dóra:* Olyan alkotó vagyok, aki már a próbák kezdetén konkrét vízióval rendelkezik, és elképzeléseit határozottan kívánja érvényesíteni. A munkáim során folyamatosan azzal szembesültem, hogy bármerre is haladjunk a próbák alatt, az általam előzetesen készen hozott anyagok és kimunkált gondolatok szép lassan átveszik az uralkodást, és végül mégiscsak az lesz, amit kiterveltem. Most azt szeretném kipróbálni, milyen az, amikor egy kicsit visszahúzhatom magamat az alkotói folyamatban, és hogy milyen a közös munka egy olyan alkotótárssal, akiben megbízom, és akinek sok gondolatával, színházi elképzelésével tudok azonosulni.
Most nem kész gondolatokból kezdtünk építkezni, hanem emóciókból, atmoszférákból. Ehhez létezik egy külső váz: tudjuk, hogy honnan indulunk, út közben hol vagyunk és hogy mi lesz a vége. Közben pedig annak a szépségét és igazságát keressük, amikor két művész saját mozgásvilága, egyedi eszköztára találkozik egymással. Hogyan tudják egymást harmóniában vagy éppen ellentétként megszólítani a színpadon? Merthogy az előadás maga is két emberről és egy kétpólusú világról szól.
Kapcsolódó:
