7óra7

Nyári egyetemi kurzusok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Nyári egyetemi kurzusok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

2014. 05. 30. | 7óra7

Megismételhetetlen élményben lehet része azoknak, akik július második hetében az iskolapadot választják a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Színészmesterség, filmírás és színpadi improvizáció témában lehet elmerülni, koncentrált formában, kis létszámú csoportokban, neves szakemberek vezetésével.

Hegedűs D. Géza és Forgács Péter színészmesterséget oktatnak, a Momentán Társulat tagjai az improvizáció világába vezetnek, míg Stőhr Lóránt és Báron György filmírás kurzust tartanak. A kurzusokon való részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség, de az adott terület iránti érdeklődés és elkötelezettség elengedhetetlen.

Részvételi díj és jelentkezési feltételek a www.szfe.hu honlapon.

A kurzusokról részletesen

Színészmesterség

Szakmai vezetők: Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Kovács Dániel

További közreműködők: Hegymegi Máté fizikai színházi koreográfus hallgató, Faragó Zsuzsa m.v. dramaturg

A vezető tanárok előre választott téma alapján, döntő részben színészi gyakorlatokon keresztül alakítják a programot. A résztvevők közös próbákon dolgoznak ki jeleneteket, készülnek fel rövidebb előadásokra, közös próbával és értékeléssel, valamint egyéni munkában. A tematikus foglalkozás mellett játékok és beszéd-, zenei-, mozgás- és színészgyakorlatok zajlanak.

Hogy képzeld el a hetet? Zárt, koncentrált, reggeltől késő estig tartó kötött program, közösen beosztott próbaidő. A nap elején egy-másfél órás mozgás, bemelegítés - fejlődve-fejlesztve, a hét végére valamilyen eredményt elérve. A kurzusvezető tanár órát tart, próbát néz, konzultál. Lesznek közös és privát programok is, pl. esti főzés, záró buli.

Filmíró kurzus

Szakmai vezetők: Stőhr Lóránt, Báron György, Nagy V. Gergő

Az egyhetes kurzus a kamaszkor témája köré szerveződik: mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozások középpontjában ez áll. Délelőttönként neves filmtörténészek és szakírók mutatják be a téma fontosabb magyar és amerikai darabjait (a Sípoló macskakőtől a Kölykökig), délutánonként pedig a résztvevők a filmekhez kapcsolódó kreatív feladatokat kapnak - legyen szó a Kis Valentinó alaphelyzetének továbbgondolásáról, vagy egy apró történet megírásáról egy kamaszkori élmény alapján -, amelyek megoldásában a tanszék művésztanáraitól kapnak segítséget.

Hogyan képzeld el a hetet? Filmelemzés, kreatív írás és előadás hármasa alkot egy napot, minden nap e beosztás szerint halad 10-18 óráig.

Improvizáció

Szakmai vezetők: Várady Zsuzsi és Molnár Levente

Közreműködnek a Momentán társulat tagjai.

Bevezetés a színpadi improvizáció alapjaiba. Egymásra figyelés, önmagunkra figyelés, pillanatban létezés. Csapatmunka, közös építkezés. Elfogadás, nyitottság. Megkeresni, mit akar a másik. Megtanulunk hibázni. Kockáztatni. Megérteni, mi a történet, milyen elemekből áll, hogyan meséljünk közösen történetet. Expozíció, fordulat, lezárás. Mitől jelenet a jelenet? A változás fogalma az impróban. Kommunikációs alapok, testbeszéd, státusz, emberi viszonyok és viszonyulások. Zenés improvizáció. Improvizáció mint eszköz, és improvizáció a nézők előtt – Momentán játékok.

Hogyan képzeld el a hetet? Impro-elmélet folyamatosan a gyakorlattal párban, fogalmak tisztázása, utólagos elemzés és megértés. A hét végén nyilvános bemutató óra. Játék, játék, játék. Napi beosztás 10-18 óráig. Utolsó este nyilvános bemutató.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr957995343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása