7óra7

Ősbemutatóval kezdődik az évad a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

Ősbemutatóval kezdődik az évad a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

2014. 06. 04. | 7óra7

A Mirkó nevű kisfiú történetét elmesélő bábjátékon kívül öt produkciót mutatnak be a 2014/2015-ös évadban, lesz köztük klasszikus bábjáték és komplex előadás élőszereplőkkel, tánccal, zenével és mozgással.

A népszerű magyar népmesét, A csillagszemű juhászt Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze rendezi. A társulat a hagyományokhoz híven a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó összeállítással búcsúzik majd az esztendőtől, a Szállást keres a szent család című karácsonyi játékot Nagy Kopeczky Kálmán rendezi.

Januárban élőszereplős bábjátékokkal folytatódik a bemutatók sora. Az Illemtan gyermekeknek című bábos játék forgatókönyve Mosonyi Aliz azonos című könyvéből készül. Az előadáson - amelynek rendezője Székely Andrea - a gyermekek kacagtató, játékos formában ismerkedhetnek az illemtannal. Jill Tomlinson A bagoly, aki félt a sötétben című állatmeséjét Szívós Károly rendező ugyancsak színészek közreműködésével állítja színpadra.

Az évad egy klasszikus mese feldolgozásával, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjátékkal fejeződik be, a népmese adaptációját Halasi Dániel rendezi.

Szűcs István a most záruló évad értékelésekor szólt arról, hogy Pinczés István színházigazgató betegsége miatt ugyan változtatni kellett az eredeti műsorterven, de az elmúlt szezon összességében jól sikerült. A visszajelzések szerint a nézők elégedettek voltak az előadásokkal, de a következő évadban szeretnék elérni, hogy a bábszínházat szakmailag is jobban elismerjék.

A 2013-2014-es évadban a Griff Bábszínház eddig 250 előadását mutatott be 27 ezer 500 néző előtt. A bérletesek száma meghaladta 3200-at és esély van rá, hogy a következő évadban a nézők legalább 3500 bérletet váltsanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr947995293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása