*Stuber Andrea:* A program összeállításánál fő szempont volt, hogy a meghívott produkciókon keresztül képet kapjunk arról, miként működnek együtt, hogyan hatnak egymásra ma a színházművészet területén a határon inneni és a határon túli alkotók.

► Behatároló szempont… emiatt voltak fájó lemondások? Milyen egyéb aspektus mentén válogatott?

*Stuber Andrea:* Az alapkoncepcióm csak keretet adott a válogatásnak. Egyes produkciók illettek az említett megfontoláshoz, másokat viszont más szempontokból találtam fontosnak, izgalmasnak vagy kiemelkedőnek. Így is kimaradt egy sor olyan előadás, amelynek – véleményem és ízlésem szerint – helye lenne a fesztiválon. Ezek közül némelyik technikai okok, megfelelő helyszín híján nem jön. Ilyen a sepsiszentgyörgyi Akárki a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európábanja, a temesvári Békeidő vagy a kolozsvári alternatív Groundfloor Parallelje. Másokat – ahogy értettem – a színház nem igazán akart elhozni, mint a kézdivásárhelyi Zűrzavaros éjszakát vagy a székelyudvarhelyi A dzsungel könyvét És akadnak olyanok, amelyek a bő keretben még szerepeltek – a kolozsvári Váróterem Advertegója a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Esetlenségünk krónikája előadása –, de végül nem fértek be a programba. Három-négy előadásnál többet nem lehet egy napba belegyömöszölni. Így is (szak)emberpróbáló feladat 18 versenyelőadást végignézni.

Megragadom az alkalmat bevallani: lesz egy olyan produkció, amelyet nem láttam, mert az utolsó pillanatomban mutatták be. De úgy gondoltam, ha már szakember válogat, akkor hadd éljek ennek előnyével. Ismerem Csernik Árpád színészetét, olvastam Szerbhorváth György darabját, és tudtam, hogy a Van valami bejelentenivalója? tematikusan kell nekem a Szeretik a banánt, elvtársak? és az Egy komcsi nyanya vagyok! mellé. Azért, hogy három egyéni szemszögből is vethessünk pillantást az 1990 előtti és utáni évtizedeinkre. Nyilván van kockázata a látatlanban versenybe hívásnak, de vállaltam.

► Az erdélyi színházak repertoárjának áttekintésében Köllő Katalin volt segítségére. Mennyire tudták egymás munkáját segíteni, figyelemmel kísérni?

*Stuber Andrea:* Időről időre konzultáltunk. Többnyire Kata informált arról, hogy hol mit mutatnak be náluk. Aztán ment, szemügyre vette és véleményezte az előadásokat. Azokon a produkciókon kívül, amiket eleve látni akartam, az ő ajánlásai és nem-ajánlásai nyomán néztem és nem néztem erdélyi előadásokat. Összesen 76 produkciót láttam, 33 társulat/csapat munkáját, 61-et élőben – több mint felét az eredeti játszóhelyen –, 15-öt felvételről.

► Ön a tavalyi kisvárdai fesztiválon zsűrizte a versenyprogramot. Volt ez bármilyen hatással, befolyással az idei válogatásra?

*Stuber Andrea:* Magára a válogatásra nem volt hatással a múlt évi zsűrizés, csak a vállalásomra. Arra jutottam tavaly, hogy a fesztivál sorsa megpecsételődni látszik. Természetesen nem fedeztem fel semmilyen viaszt, sokan érezték, tudták ezt már jó ideje. Meg is írták. Én csak megerősítettem, és tételesen felsoroltam az okokat egy szaklapban. Amikor aztán ősszel felkért Nyakó Béla igazgató az idei válogatásra, azt gondoltam, rajtam ne múljon a folytatás.

► Ez a fesztivál hiánypótlónak számított az 1990-es években… Merre tart most?

*Stuber Andrea:* Úgy ítéltem meg, hogy ha van menekülő útvonal a fesztivál számára, az talán a szakmaiság erősítése lehet. Egyrészt: koncepciózusan válogatott, gazdag versenyprogram. (Ami eddig is jellemző volt, és amire a többi magyarországi, határon túli színházas szemle nem fordít akkora gondot.) Másrészt: értelmes, nyílt, kommunikatív szakmai beszélgetések. A kisvárdai szakmaik sokkal működőképesebbek szoktak lenni, mint például a POSZT hasonló programjai. Harmadrészt: hasznos és tartalmas workshopok.

Szerveztem is két, háromnapos kurzust – az egyiket fizikai színházi rendezővel, a másikat színésszel –, de sajnos az erre a célra beadott pályázaton forráshiány miatt nulla forintot kapott a fesztivál. Ezért a workshopokat le kellett mondani. Ilyen értelemben tehát rögtön kudarccal indulok. Az idei fesztivál még el sem kezdődött, de már tudom, hogy ezt az elképzelésemet nem sikerült megvalósítani. Viszont a zsűribe Gothár Pétert, Koltai Tamást és Láng Annamáriát sikerült megnyernem, a szakmai beszélgetéseken pedig – amelyeket Szűcs Katalin Ágnes vezet – lesz két felkért hozzászóló. Az egyikük állandó ember: Kocsis Pál színész, a másik székben pedig naponta váltja majd egymást dramaturg, rendező vagy kritikus.

► Ön visszatérő kisvárdai fesztiválozónak tartja magát? Hány találkozón vett részt?

*Stuber Andrea:* Tíz évvel ezelőtt jártam először a kisvárdai fesztiválon, mint zsűritag. Azután négy éven át a Kisvárdai Lapok főszerkesztőjeként. Azóta is eljöttem minden júniusban arra a pár napra, amire a meghívás szólt.

► Kik a szakmai „törzsasztal” tagjai, akikkel minden évben összetalálkozik? Milyen barátságok, szakmai együttműködések születtek Kisvárdán?

*Stuber Andrea:* Régivágású kritikus lévén igyekszem nem barátozni színházi alkotókkal. Általában kerülöm a közelebbi, személyesebb kapcsolatot velük. A színházi fesztivál azonban kivételes. Itt találkozom és többé-kevésbé beszélgetek is rokonszenves, érdemes és érdekes színházi emberekkel. Ez örömökkel és tanulságokkal jár. Itt lehetünk együtt a határon túli újságíró-kollégákkal is, ami erősíti a kapcsolatainkat és az egészséges céhtudatunkat. Jószívvel gondolok a kisvárdaiakra is. Részint azokra, akik a művházban dolgoznak, tíz nap alatt egyre pirosabbá váló szemmel. Részint pedig a városiakra. A nevesekre – például Czomba Magdolnára, akit mint a közönségzsűri tagját ismertem meg tavaly – és a névtelenekre: kedves pincérekre, boltosokra, zebrán átengedő autósokra.

► Van olyan kisvárdai emléke, élménye, amit mindig elsőként köt ehhez a fesztiválhoz?

*Stuber Andrea:* Alapvető emlékeim kötődnek a kisvárdai újságcsináláshoz. Éjszakai hőség, hajnali harangszó, a délelőtt 11-kor kézbe vett, nyomdaszagú lap, a fáradtság és az elégedettség érzése. Az a fajta dolgos, inspiráló és élvezetes együttlét a munkatársakkal, amely ma már, a virtuális szerkesztőségek korában szinte sehol nem tapasztalható. Egy élő, pezsgő, bugyborékoló szerkesztőség éjszakái és nappalai. És persze erősen bennem ragadt néhány előadás – mint például a kolozsvári Woyzeck –, meg a fesztiválnyüzsgés hangulata. Találkozások, ismerkedések, okulások.

Kapcsolódó:

>>> Összeállt a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának programja