7óra7

Kétszáz programja volt az évadban a szegedi bábszínháznak

Kétszáz programja volt az évadban a szegedi bábszínháznak

2014. 06. 11. | 7óra7

Kövér László kifejtette: mintegy kétszáz esemény köthető a színházhoz, melybe a saját előadások mellett, a befogadott produkciók, és a vidéki játszások is beletartoznak.

Kövér Béla Bábszínház Az évadban kilenc darabot tartottak műsoron és a családok felé nyitottak, megpróbálva kompenzálni az előző években kieső bérletes nézőszámot. Ez sikeresnek bizonyult, hiszen a bábszínház előadásait összesen több mint 18 ezren nézték meg, köztük mintegy két és fél ezer bérletes. Ez valamivel több, mint a korábbi években volt.

Az utóbbi évtized folyamatos építkezéssel, szépítkezéssel telt a színházban, és ezt tovább folytatják. Remények szerint önerőből hamarosan felújíthatják a nézőtéren a székeket- mondta az igazgató. Hozzátéve: a tervek már elkészültek. Az évadban a korábbi évekhez hasonlóan négy nagytermi és egy kamaratermi bemutató volt. Emellett megrendezték májusban a szegedi bábfesztivált is.

A következő évadra elsősorban a kisóvodásoknak szóló színházi előadások mennek tovább. A Di-dá-dú című foglalkoztató előadáson versek, mondókák vezetésével ismerkedhetnek a színház világával a legkisebbek. Emellett egy új kezdeményezés produkcióját is tovább viszik, melyet a szegedi Somogyi-könyvtárral közösen szerveznek: a könyvek világával ismertetik meg a gyermekeket Könyvmoly címmel.

A jövő évadban a tervek szerint legalább 180 előadást láthat a közönség a szegedi Kövér Béla Bábszínházban. Lesz továbbjátszásuk is, egyebek mellett Jeney Zoltán Rév Fülöp című regényéből színpadra állított produkcióját is láthatja a közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr847995223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása