A POSZT nyitó napján a nyáreleji hőségben ránk fért az árnyék, és a szervezők gondoskodtak róla, hogy ne legyen benne hiány. Aki például a Jókai tér felől iparkodott a megnyitóra, a Széchenyi térre kilépve váratlanul egy gigantikus méretű ló fara alatt találhatott enyhet magának. Ami egykoron nem sikerült Leonardo da Vincinek (megalkotni a Kolosszust Milánó hercege számára), az itt összejött: ott állt egy tizenhárom tonnás csődör, a reneszánsz óriáshoz kötődő két múzeumi kiállítás mementójaként. Noha robosztus teltségével a teret azonmód maga köré rendezi, és az arra járó emberi mértéket egy pillanat alatt szerényebbre szabja, azonban pozíciója - arccal a Városháza és farral a Megyeháza felé – így is kényesnek tűnik. A két épületsor közé kifeszítve egy rövidebb szakaszon a Király utca is kapott árnyékolókat, és akinek ez sem lenne elég, kartonból hajtogatható fesztiválos baseball sapkákkal teheti személyre szólóvá és mobillá az enyhületet.

A megnyitó előtti pillanatokban a Színház téren gyűlő szép számú érdeklődő számára az árnyékot és a gigantikus méretet az árnyékolók alatt érkező hatalmas gólyalábas bábok kötik amolyan igazi fesztiválos, vásári csokorba. Majd ők is beállnak közénk, és kíváncsian várják a megnyitót.

Az Örömóda hangjaira a fiatal zenészek és a még fiatalabb, általános iskolás énekkar lassan, fokozatosan a Pécsi Nemzeti Színház díszbejárata elé rendeződik, majd a gúla középen megnyílik, és a színház ajtaján kilépnek a megnyitó ágensei. Rövid, tiszta beszédek hangzanak el: Pécs város eltökéltségéről a POSZT jövője kapcsán, és egy gondolati ív Shakespeare-től Petőfi Sándoron és Arthur Milleren keresztül Gorkijig, a színház felelősségétől a hit valóságteremtő erejéig. Ezzel Huszti Péter, a fesztivál díszvendége megnyitja a tizennegyedik Pécsi Országos Színházi Találkozót. A kisiskolás énekkar ezután playback technikával elővezet egy musicalmozaikot, amely a holnap szépségétől a holnapba vetett bizalomig parabolál, miközben érinti azt az eszmét is, hogy az a fontos, hogy mindenki másmilyen. Közben a zenei ceremóniát celebráló karmester néha kifordul felénk, és tapsot vezényel, majd amikor már akusztikus értelemben nincsen helye a tapsnak, elcsendesíti azokat, akik megfeledkeztek magukról. Ami rendben is van, merthogy neki ez a foglalkozása.

A versenyprogram mai napi kínálata – a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának felvezetéséhez illeszkedve, egy nyíregyházi és egy marosvásárhelyi produkcióval – tág és még tágabb körökből kiemelve adott ízelítőt az 2013-14-es színházi évadunkból. Ha valakinek még ezután is maradt le nem kötött befogadói kapacitása (és erre az Alkésztisz nézőinek volt esélye), megpróbálhatott belenézni az Amargant Színházi Műhely verskoncertjébe, ahol zenével és Weiner Sennyei Tibor verseivel kínálták… volna, ha éppen le nem kési az este nyolc órakor kezdődő programot. Sokkal nagyobb szerencsével járt az, aki az éppen kihűlő programtól kőhajtásnyira Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estjét célozta meg. Itt kilenc óra magasságában még javában szólt a dal, és pengett a gitár, és nem csak az derült ki, hogy Grecsó kiválóan tud zenélni is és énekelni is (persze nem annyira kiválóan, mint énekes-zenész társa), de arról is kicseppent az információ, hogy Kollár-Klemencz időközben mesesorozattá duzzasztotta az egykori Kistehén fejlövését. Miközben igényes színvonalon mutatták be nekünk irodalmukat, és szórakoztattak múlttal, jelennel és ami ezekből következik, abba is belehallgathattunk, hogy miként érnek össze Erdős Virág szövegei és a Kistehén zenekar, és hogyan tudnak megszólalni kortárs lírai szövegek azon a bizonyos hamisítatlan, artikulálni is bágyadt, mégis energiától duzzadó, kistehénes hangfekvésben. Végül egy erőtelt társadalomkritikai szál zárta a koncertet a hatalomról, amely csíkokban szívja fel belőlünk családunkat, szerelmeinket és törvényeinkkel együtt szabadságunkat, és amelynek ily módon felzsírosodott testét a költői én végül szexussal jutalmazza és/vagy bünteti - tetszés szerint.

Színházzal, kiállításokkal, versekkel és dalokkal, kitűnő utcai és kiváló zárt téri zenészekkel, jó tollú írókkal, költőkkel és egyéb érzékeny lelkekkel elkezdődött tehát a folytatás. Ha musicalmázba mártva is, de a megnyitó ünnepségen mégiscsak elhangzott az üzenet a sokféleség fontosságáról, márpedig a POSZT-nak néhány éve egyik sarkalatos dilemmája a sokféleség és az egység elméleti és gyakorlati kibékíthetetlensége. Hátha idén át tudjuk vágni ezt a gordiuszi egyenest.

|{background:#ddd}. POSZT-blog a Pécsi Országos Színházi Találkozó történéseiről minden nap 12:07-kor a 7óra7-en.|