7óra7

Sikeres évadot zár a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Sikeres évadot zár a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

2014. 06. 13. | 7óra7

Besenczi Árpád az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy továbbra is minőségi előadásokat állítsanak színpadra és minél többen járjanak színházba. A népszerű tantermi deszka (diákok szóló színházi program) tovább folytatódik, így meg tudják szólítani a későbbiekben pedig "színházbaráttá tenni" az ifjúságot.

Hevesi Sándor Színház A Hevesi Sándor Színház a 2013/2014-es évadban 311 előadását tartott, a produkciókat csaknem 72 ezer néző látta. Az előadásokra több mint 9 ezer bérletet váltottak, a teljes bevétel megközelítette a 104 millió forintot.

Besenczi Árpád az évadzáró társulati ülésen elmondta, hogy igazgatói kinevezése 2015 februárjában lejár. Az igazgatói székért egyedüli jelentkezőként indult az idén kiírt pályázaton. Az önkormányzat kulturális bizottsága egyhangú, míg a szakmai bizottság nyolc igen és egy tartózkodás mellett újbóli kinevezését javasolta. A pályázatról Zalaegerszeg közgyűlése a jövő csütörtöki ülésén dönt majd.

Vigh László fideszes országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: a színház igazgatója az elmúlt években olyan munkát végzett, amely alapján nem kérdőjelezhető meg, hogy a zalaegerszegi teátrum élén folytassa a munkáját. A számok - a színház rekordbevétele, a nézőszám alakulása - önmagukért beszélnek. A közönség- és a szakmai sikerek is azt mutatják, hogy jó irányba tart a színház, a politikának pedig mindössze annyi dolga van, hogy biztosítsa az anyagi lehetőségeket - hangsúlyozta Vigh László.

A közönség szavazatai alapján a Sztarenki Pál rendezte Csoportterápia című előadás nyerte el a legjobb előadásnak járó díjat, a nézők voksai alapján pedig Besenczi Árpád Jászai-díjas színművészt, az teátrum igazgatóját választották meg az évad legjobb színészének.

Kapcsolódó:

>>> Hét új produkció a zalaegerszegi színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr647995179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása