7óra7

Shakespeare-műveket is bemutatnak a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon

Shakespeare-műveket is bemutatnak a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon

2014. 06. 24. | 7óra7

Kéri Kitty elmondta, hogy a 12. Balatonfüredi Művészeti Fesztivál középpontjában két évforduló áll: 450 éve született William Shakespeare és 100 éve tört ki az I. világháború. ének 100. évfordulója.

A Veszprémi Petőfi Színház művészei mellett Oroszlán Szonja és Haumann Petra Shakespeare hősnőnek öltözve mondanak el egy-egy monológot. A drámaíró emléke előtt tiszteleg a S.Ö.R. című összeállítás is, amelyben Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Tóth Gáspár András lép a közönség elé Shakespeare műveinek rövidített változatával.

Kéri Kitty rendezésében láthatják a nézők a fesztivál nyitó napján a Levelek a lövészárokból című előadás premierjét a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek előadásában. A darabról Kéri Kitty elmondta: a rendhagyó est anyagát Nemlaha György egykori televíziós szerkesztő-rendező állította össze az I. világháború idejéből való katonadalok, újságcikkek, levelezések alapján.

A Titus Andronicus című Shakespeare-művet a balatonfüredi fesztiválon láthatják először a nézők a veszprémi színészek előadásában - fűzte hozzá Kéri Kitty.

A zene kedvelői a balatonfüredi világzenei és improvizációs tábor tanárainak koncertjét hallgathatják meg, a Monamo zenekarral fellép Pokorny Lia színművész is - tette hozzá.

A fesztiválon a Csík Zenekar is muzsikál. A legkisebbeket Egy kis mese, avagy Misi és Masa címmel a balatonfüredi Kisfaludy Színház táncjátéka várja.

A művészeti vezető kiemelte: a fesztivál záró napján a Veszprémi Petőfi Színház operettgálája kerül a közönség elé. Az előadáson ismert és kedvelt operettekből csendülnek fel a legnépszerűbb dalok.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547995099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása