7óra7

Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

2014. 06. 27. | 7óra7

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! című musicalt, amelynek bemutatója augusztus 15-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptember 26-án, 27-én és 28-án pedig a Madách Színházban lesz Szirtes Tamás rendezésében.

A musicalben Donna Sheridan szerepében Gallusz Nikolett, Koós Réka és Kováts Kriszta látható, Sam Carmichaelt Nagy Balázs, Sasvári Sándor és Stohl András alakítja, aki először játszik majd a Madách Színházban – közölte a színház kedden az MTI-vel.

A társulat, középen Szirtes Tamás, Stohl András, Gallusz Nikolett és Koós Réka

Bill Austin szerepét Hajdu Steve és Szerednyey Béla, Harry Brightot Molnár László és Weil Róbert alakítja. Tanyát Détár Enikő és Ladinek Judit, Rosie-t Balogh Anna és Sáfár Mónika játssza. Sophie Sheridant Muri Enikő és Simon Boglárka formálja meg, Skyként Kiss Ernő Zsolt és Sánta László látható a darabban.

A Madách Színház 10 éve tárgyalt a Mamma Mia! színrevitelének jogairól és mint minden más zenés darab esetében, itt is a non-replica változathoz ragaszkodtak. Hosszú tárgyalási folyamat után szerezték meg a jogot, így önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel láthatják a darabot a magyar nézők a világon először, hiszen a musical 1999-es londoni ősbemutatója óta mindig és mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával mutatták be a musicalt.

A Mamma Mia! szereplőit castingon választották ki, amelyen decemberben 7 nap alatt több mint 300-an vettek részt. A próbák májustól a Madách Színházban folynak majd.

A musical Szegedi Szabadtéri Játékokon látható premierjére és az azt követő öt előadásra (augusztus 16., 17., 19., 20., 22.) már elkeltek a jegyek, ezért egy 7. előadást is műsorra tűzött a Szegedi Szabadtéri Játékok, így március 17-től az augusztus 23-i előadásra is válthatnak jegyet a nézők.

A musicalben Szegeden Donna Sheridanként Kováts Kriszta, Sam Carmichael szerepében Sasvári Sándor látható, mellettük Détár Enikő, Molnár László, Sáfár Mónika, Szerednyey Béla, Simon Boglárka és Sánta László lép színpadra.

A Mamma Mia! musical az ABBA svéd együttes slágereire Judy Craymer producer ötleteként született. A Mamma Mia! musicalt eddig 14 nyelvre fordították le, világszerte több mint 54 millióan látták a produkciót. A musicalből 2008-ban film is készült.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417996149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása