7óra7

Évadot zárt a Frenák Pál Társulat

Évadot zárt a Frenák Pál Társulat

2014. 07. 05. | 7óra7

A csapat a Fiúk című előadása nyitja meg a neves nemzetközi táncfesztivált, ráadásul a produkció kétszer is szerepel a fesztivál programjában – a közönség július 6-án és 7-én nézheti meg a táncelőadás felújított verzióját. A társulat és az előadás nem először látható Németországban, 2014 tavaszán nagy sikerrel vendégszerepelt és egyetlen magyar résztvevőként képviselte az országot az Aacheni Schrittmacher Dance Festival-on is.

Fiúk

A hazai közönség számára szintén tartogat évadzáró meglepetést a társulat: hosszú előkészítő munka után, az évad zárásaként a Frenák Pál Társulat elindítja támogatói programját.

A 2014/2015-ös évadban induló Frenák Pál Társulat Baráti Kör és Támogatói Program lehetőséget teremt az igazi bekapcsolódásra és arra, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten hozzájárulhasson a társulat különleges programjainak megvalósulásához. A csapat bízik abban, hogy a támogatói kör segítségével olyan fontos művészeti és oktatási projektek is megvalósulhatnak, amelyekre másként nem teremthető forrás és abban is bíznak, hogy minél többen élnek a támogatói program által kínált különleges, exkluzív lehetőségekkel és kedvezményekkel is.

Az évadra szóló támogatói tagság különböző típusú és mértékű kedvezményeket nyújt a nézők számára, illetve biztosítja azt is, hogy a Frenák Pál Társulat barátai valóban részesei legyenek a társulat életének, az alkotási folyamatnak.

Tricks & Tracks 2. - próba

Évadonként 3 támogatási kategória közül választhatnak a kíváncsi és lelkes nézőik: mindegyiket a társulat egy-egy emblematikus előadásáról nevezte el a csapat. A kártyák egész nyáron megvásárolhatók, a kedvezmények között pedig zártkörű próbák látogatása, archív anyagokhoz való hozzáférés és speciális események, csak a támogatók számára indított beszélgetések és workshopok is szerepelnek.

„Ez a fontos: a rezonancia a néző és az előadás között, ebből mi is táplálkozunk és a közönség is. A darabjaim nyitottak – egyik eleme a másikból nyílik ki és minden néző továbbgondolhatja, a magáévá teheti! Impulzusokkal, szenvedélyekkel dolgozunk, ami teljes odaadást vár el a táncosaimtól és a próbafolyamatok intenzív élményét szeretnénk megosztani a nézőinkkel is” – nyilatkozta Frenák Pál társulatvezető-koreográfus, a program olyan speciális, csak a Baráti Kör tagjai számára elérhető részeiről, mint a próbanézés és a kulisszajárás.

„Több múzeum, kortárs kiállítóhely és kőszínház működtet pártolói programot, a független területen, a kortárs tánc szcénában ez tulajdonképpen alig létezik, én viszont azt gondolom, hogy érdemes bíznunk a mi fantasztikus közönségünkben és érdemben bevonni őket a társulat életébe. Egy ilyen baráti kör kialakítása ugyanis a kölcsönös felelősségről és bizalomról szól, arról, hogy bizonyos projektek a nézők és a csapat közös összefogásából valósulnak meg. Szerintem ez elképesztően sokat ad mindkét fél számára: így bevonjuk azokat a nézőinket, akik kíváncsiak a belső folyamatokra, és akik részesévé szeretnének válni egy-egy projekt megszületésének...” – vallja a társulat menedzsere, Juhász Dóra a programról.

További részletek a Frenák Pál Társulat oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr487995031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása