Kedden a Kamarateremben megzenésített és slam poetry-vel felturbózott Shakespeare-szonetteket hallgathattunk Süveg Márk Saiid, Dagadu Veronika Sena és a W. H. Együttes (Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor) előadásában. Bár a műsort a slam poetry-vel reklámozták, abból nem sokat kaptunk, inkább Dagadu Veronika Sena uralta a mezőnyt, aki nem csak énekesnőként, hanem színésznőként is nagyot alakítva énekelte el többnyire az eredeti angol szöveggel Shakespeare szonettjeit. Sena igazi show-woman, aki nem csak kiválóan tolmácsolta a verseket, de sikerrel vonta be a közönséget is, így egy igazán jó koncertnek lehettünk részesei.

Este a Maladype Színház kísérleti Macbeth-előadása, a Macbeth/Anatómia volt soron, amit ősszel a Trafóban mutattak be, ahol nem aratott nagy sikert. Zsedényi kolléga e hasábokon már megírta véleményét a produkcióról, de az új helyszín és az utolsó előadás óta eltelt jó pár hónap indokolja, hogy magam is mondjak róla egy-két szót. Bár a trafós előadást nem láttam, a kritikák arra engedtek következtetni, hogy annak nagyon nem tett jót a színpadtérnek a közönségtől való viszonylagos távolsága. Gyulán a Tószínpadon volt berendezve a színpadtér és a nézőtér is, így a színészek hozzánk nagyon közel játszottak, közvetlenebbé és intimebbé téve az előadást, ami azonban a rendezés erőteljes formalizmusa miatt mégsem juthatott elég közel, ezért az előadás sokkal inkább tetszett Tulp tanár anatómiájának, mint Shakespeare Macbethjének.

A díszletért is felelős Balázs Zoltán rendező nagyon steril, nagyon érdekes, ugyanakkor funkcióját tekintve kérdéses teret alakított ki óriási patkánycsontvázzal és hárfaszerű kapuszerűséggel; mindezt Üveges Péter egyedi tervezésű, testetlen gitárjai és Benedek Mari jelmezei színezték. Az előadás egészére talán a lecsupaszítottság a legjobb jelző: nem csak a díszletet és a gitárokat jellemezte ez, hanem a színészi játékot is. Macbethet és Lady Macbethet Orosz Ákos, illetve Petrik Andrea alakította, minden más szerepet Lendváczky Zoltán és Tankó Erika formált meg, valamint a zenei kíséretet (mindenekelőtt Doors- és Guns N’ Roses-számokat) adó Szűcs Péter Pál, aki a kapus szerepében felelt az előadás lényegében egyetlen humoros momentumáért (a másik ilyen momentum a kis pálcikaemberke, aki bábként többnyire a Macbeth gyerekszereplőit jelenítette meg). A lecsupaszítás valóban jól sikerült, lélekkel viszont nem sikerült megtölteni az előadást, életet nem sikerült lehelni belé, így végeredményben csontváz maradt.

A Shakespeare Fesztivál nem csak kiváló előadásokat hív meg évről-évre a világ minden tájáról, hanem a színházi nevelésre is gondot fordít. Középiskolások számára workshopot rendeznek a fesztivál ideje alatt, délután négy órától pedig az előző esti előadásról zajlik eszmecsere nagyrészt a workshopon részt vevő fiatalok részvételével, Nagy András drámaíró, színháztörténész moderálásával. Szerdán a Macbeth/Anatómia került górcső alá, ahol alapos kielemzésre került mind a shakespeare-i eredeti, mind a Maladype-féle előadás. Mondanom sem kell, hogy nagyon fontos és üdvözlendő ez a kezdeményezés, kivált egy olyan városban, ahol a Gyulai Várszínház nyári évadán kívül – kőszínház nem lévén – nem sok lehetőség van értékes színházi előadások nézésére.

Késő délután egy inkább szórakoztató, semmint informatív dokumentumfilmet láthattunk arról, hogy Shakespeare nem is volt Shakespeare vagy mégis, az estére ígért székesfehérvári Lear király viszont már előre tudott módon elmaradt, így ezúttal a színházszerető közönség is megnézhette a holland-argentint, ha akarta.