Július 12-én, a Kortársunk még Shakespeare? nemzetközi konferencia második napján a salzburgi egyetemről érkezett Holger Klein tartott előadást A drámaíró, a rendező és a színdarab címmel.
Érdekes prezentációt hallhattunk még a Szegedi Tudományegyetem professzorától, Szőnyi György Endrétől, aki a Magyarországon eddig mindössze ötször színre vett Shakespeare-románcról, avagy regényes színműről, a Periclesről beszélt. Hosszabban elemezte Szikora János 1996-os debreceni rendezését, amely szerinte sikeresen adaptálta Shakespeare-nek ezt a meglehetősen nehezen színre vihető drámáját. Hogy kortársaink-e Shakespeare regényes színművei, arra Szőnyi pozitív választ adott: szerinte az olyan népszerű sagákhoz hasonlítanak, mint A csillagok háborúja vagy A gyűrűk ura.
Késő délután a Fringe Fesztivál negyedik előadását láthattuk, ezúttal bent a várban a szegedi ART-TOUR Kortárs Összművészeti Egyesület prezentálta az egészen szép számú, ámde folyton ki-be vándorló közönség számára Shakespeare Lóvátett lovagokják. Úgy tűnik, a hétvégére megtört a jég: míg a főprogramban előző este Perceval Macbethje eredményezett minőségi változást, a Fringe-t a szegedi fiatalok előadása emelte ki az eddig meglehetősen harmatos színvonalból. A lelkes amatőrök után itt többé vagy kevésbé, de kétségtelenül tehetséges színészek léptek színpadra, és egy sok izgalmat ugyan nem okozó, de nagyon korrekt és egyenletes színvonalú vígjátékot tettek le az asztalra Bartók Gergely rendezésében. Ez az egyszerű szerelmi történet nagyon jól állt a fiataloknak, akik ugyan nem akartak többet másfél óra szórakoztatásnál, de azt jól teljesítették.
Este a fesztivál immár harmadik Macbethjét láthattuk, ezúttal a Szabadkai Népszínház előadásában, Hernyák György rendezésében. A Macbeth/Anatómiához hasonlóan most is a Tószínpadon lett berendezve a játszóhely és a nézőtér is. A háromosztatú díszlet egy külön forgószínpadra lett feltéve, így könnyen és gyorsan lehetett helyszínt változtatni. A szabadkaiak előadása már csak ebben a tekintetben is teljesen más volt, mint Perceval előző esti Macbethje: míg utóbbit a lassúság, előbbit a dinamikusság jellemezte.
Hernyák György értelmezésében a Macbeth nem annyira lélektani, mint inkább politikai dráma (szemben Percevaléval), ezt emelték ki a beemelt vendégszövegek vagy hozzáírások is. A „minden ember hatalmat akar” típusú szövegek, melyek főleg az előjátékot jellemezték, egyértelműen jelezték a rendezői szándékot. Maga az előjáték is mintha azt sugallta volna, hogy politikai példázat következik: a színészek az előadás elején még színészek voltak, akik szemünk előtt kapták meg a maguk szerepét abban a játékban, amely majd a prológban előadott gondolatokat fogja illusztrálni. Az előjáték és a Macbeth-dráma mindazonáltal nem tudott maradéktalanul szervesülni egymásba: a színház a színházban helyzetet csak a Portás (Szilágyi Nándor) időnkénti közbeszólásai jelezték, aki nem csak Macbeth várának kapusát játszotta, hanem egy túlbuzgó színházi ügyelőt is, aki kis asztalkájánál ülve kommentálta az eseményeket, és dobott be ironikus politikai szövegeket, például hogy az emberek abban különböznek egymástól, hogy egyenlő jogaik vannak. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az egyik fontos vendégszöveg Szophoklésztől került az előadásba: ez pedig Macbeth Shakespeare-nél nem szereplő koronázási beszéde. A jelenet egy politikai nagygyűlést mutatott: Macbeth szavaira a lelkes alattvalók folytonosan éljenzésben és ujjongásban törtek ki, ez is erősítette az előadás politizáló jellegét.
Míg Percevalnál a boszorkányok Macbeth tudattalanjában fészkeltek csendesen, itt a három vészlénynek nevezett alak (Kalmár Zsuzsa, Pálfi Ervin, Kovács Nemes Andor) kvázi showmanekként vitték előre az előadást, kontaktlencsével félelmetessé varázsolt tekintetükkel erősítve hatásos belépőiket. Míg Percevalnál Lady Macbeth hátrébb szorult Macbeth mellett, Hernyáknál még a Shakespeare-eredetinél is nagyobb szerepet kapott, a híres utolsó Macbeth-monológot például ő adta elő őrülésekor. A Lady Macbethet játszó Vicei Natália láthatóan idősebb is volt a Macbethet játszó Mezei Zoltánnál, így mintha nem csak felesége, anyja is lenne az uralkodónak: már csak ezért is úgy tűnt, az események valódi mozgatója itt az érett és hatalomvágyó asszony, nem a zöldfülű és bizonytalan férj.
Szerencsésen alakult, hogy egymást követő két este két ilyen izgalmas, de teljesen eltérő felfogású Macbethet láthattunk: ez jól mutatta, hányféleképpen lehet érvényesen és mához szólóan megrendezni Shakespeare művét. A X. Shakespeare Fesztivál a hétvégére pedig valóban színvonalas nemzetközi színházi fesztivállá alakult.
