7óra7

Kezdődik a THEALTER Fesztivál Szegeden

Kezdődik a THEALTER Fesztivál Szegeden

2014. 07. 26. | 7óra7

A fesztivál díszvendége idén Urbán András rendező, akitől a Rózsák című Tolnai Ottó-adaptációt, valamint a Végel László regénye nyomán készült Neoplanta című előadást láthatja a közönség. A THEALTER nyitódarabja, egy munkabemutató is a Jászai-díjas alkotóhoz kötődik: színházi képzésen résztvevő fiatalok a fesztivál Hallasd a hangod! – Antigone Realoded című workshopján a klasszikus drámát dolgozzák föl. A kurzus folytatását Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfusok irányítják, a képzés eredménye pedig a zárónapon, július 26-án látható.

A kortárs színházi seregszemle hagyományosan bemutatkozási lehetőséget kínál a legifjabb generációnak. Így fellép a THEALTER-en a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata az Antigoné problematikára reflektáló, a Gyűlölni nem… címmel készülő utcaszínházi produkciójával, a Rokka formáció Kirakat című, verbatim színházi módszerrel készült előadásával és a k2 Színház a Mielőtt az éj leszáll! című Brecht-adaptációval.

A szervezők igyekeztek beválogatni a programba a közelmúlt legizgalmasabb független színházi előadásit, többek között a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csaba rendezésében készült Irtás című alkotását, Pintér Béla és társulata Titkaink című darabját, valamint Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-koreográfusok tavaly Lábán Rudolf-díjjal jutalmazott Nyúzzatok meg! című művét.

A THEALTER hagyományaihoz híven nem hiányozhatnak a programból Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházi produkciói: visszatér Szegedre a szlovén Via Negativa a MandićGép című előadásával, újra látható a Tisza-parti városban az izraeli Clipa Theater és a cseh Teatro Novogo Fronta ezúttal a Fegyvertelen erőkkel című művel, melyhez kétnapos, nyitott workshop is társul.

Az izraeli Niv Sheinfeld-Oren Laor duó az Izraeli Tánckritikusok Szövetsége által a 2013-as év előadásának választott Kétszobás lakás című produkcióját hozza el a THEALTER-re, ahol először lép föl a csehországi Boca Loca Lab csoport a Tika Tika Politika című hangszínházi produkciójával.

THEALTER 2014 – előzetes / trailer

Elsőként szerepel a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt is. A 2009-ben, Kolozsváron végzett színészhallgatók kezdeményezéseként alakult társulat a város első független színházi közössége; Szegeden az Advertego című, izgalmas színházi nyelven megszólaló előadást mutatják be.

A programban helyet kapott az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center új bemutatója is, melyet sex, drugs, gods & rock 'n' roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében ősbemutatóként, a fesztivál első napján láthatnak a nézők.

>>> A THEALTER Fesztivál műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll – Ősbemutató a szegedi THEALTER-en

>>> Urbán András rendező lesz a szegedi THEALTER Fesztivál díszvendége

>>> Szakmai workshopok a 24. THEALTER Fesztiválon

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837994951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása