7óra7

Tolnay Kláriról nyílt kiállítás Szegeden

Tolnay Kláriról nyílt kiállítás Szegeden

2014. 07. 31. | 7óra7

Tolnay Klári Elekes Zoltán fesztiváligazgató felidézte, hogy Tolnay Klári első sikerét húszévesen a Meseautóban aratta, majd több mint ötven filmben szerepelt, és felejthetetlen alakításokat nyújtott a színpadon is. 1950-től csaknem öt évtizeden át Madách Színházban szerepelt, 1983-tól néhány évadon át azonban – Mensáros Lászlóval együtt - a szegedi társulat tagja volt.

Király Levente, a Nemzet Színésze a tárlat megnyitóján úgy fogalmazott, a színésznőkről az a tévhit él, hogy sikerükhöz elegendő, ha nagyon szépek. Tolnay Klári azonban ennél sokkal többet tudott és sokkal többet ért: "fantasztikus tehetsége volt az ember ember általi ábrázolásához".

Nem véletlenül övezte mindenhol hatalmas megbecsülés, amiért azonban mindig keményen megdolgozott – mondta a színművész. Hozzátette: ez a munka harcokkal is járt, Tolnay Klári egyéniségét nem lehetett leláncolni.

Az augusztus 23-ig, a Szegedi Szabadtéri Játékok végéig látható tárlaton az érdeklődők megcsodálhatják Tolnay Klári több jelmezét, színpadon és filmekben viselt ruhadarabjait, valamint néhány fontosabb szerepét bemutató fotót. A kiállított tárgyak között szerepel többek között egy turbán, melyet a színésznő 1946-ban, az Euridiké című színdarabban viselt és egy pár cipő is, melyet a halála esztendejében bemutatott Társasjáték New Yorkban című vígjátékban hordott a színpadon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427994903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása