7óra7

Magyarország a Fehér Isten című filmet nevezi Oscar-díjra

Magyarország a Fehér Isten című filmet nevezi Oscar-díjra

2014. 08. 07. | 7óra7

Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos mellett a filmszakmai döntőbizottság általa felkért tagjai - Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter - mellett Deák Krisztina filmrendező, Király István vágó, Máté Tibor operatőr, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró kapott helyet. A döntést többségi szavazás útján hozta meg a bizottság - olvasható közleményben.

A több mint 200 kutya részvételével forgatott, Cannes-ban díjazott mozifilm egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik.

Fehér Isten - Psotta Zsófia A Fehér Isten a filmes és színházi munkáival egyaránt világszerte elismert Mundruczó Kornél hatodik nagyjátékfilmje, magyar-német-svéd koprodukcióban készült, vezető producere Petrányi Viktória. A forgatókönyvet Mundruczó Kornél Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta. A filmet sok fiatal alkotó jegyzi: operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, zeneszerzője a magyar származású, Izraelben élő Asher Goldschmidt, látványtervezője Ágh Márton. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőr színész, a további szerepekben Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László látható.

A Fehér Isten című film gyártását 280 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Mundruczó Kornél legutóbbi filmje a Proton Cinema produkciójában készült a Filmpartners, a német Pola Pandora, a ZDF/Arte és a svéd Chimney Pot koprodukciójában, az Eurimages, a Medienboard Berlin-Brandenburg, a Film I Väst és a Swedish Film Institute támogatásával - olvasható az összegzésben.

A közlemény felidézi, hogy a Fehér Isten világpremierjét nagy siker övezte a cannes-i filmfesztiválon májusban, a film elnyerte az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű program fődíját. A Fehér Isten négylábú főszereplőjét, a Hagent alakító Body-t és Luke-ot a legjobb alakításért járó Palm Dog-díjjal (Kutya Pálma-díj) ismerték el Cannes-ban. A nemzetközi premiert követően világszerte elismerő kritikák méltatták Mundruczó Kornél filmjét.

A közlemény kitér arra is, hogy a film nemzetközi forgalmazója a The Match Factory ügynökség, amely a cannes-i bemutatót követően már 24 területre értékesítette az alkotást és további forgalmazókkal folytat tárgyalásokat. A film időközben számos nemzetközi fesztiválon szerepelt nagy kritikai és közönség sikerrel, ősszel is folytatja nemzetközi fesztiválkörútját.

Fehér Isten

Magyarországon még mindig a mozik műsorán van az Intercom forgalmazásában júniusban bemutatott film, itthon eddig mintegy 35 ezer néző volt kíváncsi rá. Ősszel megkezdődnek a külföldi mozibemutatók is, Németországban és Franciaországban lesz először látható a film.

Az Oscar-díj szabályzata szerint Magyarország azok közül a magyar nyelven forgatott játékfilmek közül nevezhet egyet a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, amelyek 2013. október 1. és 2014. szeptember 30. között megjelennek a hazai moziforgalmazásban.

Az Oscar-jelöltek listáját január 15-én hozzák nyilvánosságra, a díjak átadása február 22-én lesz Los Angelesben.

Tavaly Magyarország Szász János A nagy füzet című alkotását nevezte Oscar-díjra. A film bekerült a kilenc filmet felvonultató szűkebb válogatásba, azonban az öt jelölt közé már nem választották be. Magyar filmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között.

Kapcsolódó:

>>> Mundruczó Kornél: a fődíj a szerzői film megerősítése

>>> Hosszan tartó taps Mundruczó Kornél filmjének világpremierjén

>>> Magyar-német-svéd koprodukcióban forog az új Mundruczó-film

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr297994871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása